BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszerűsödhetnek az érthetetlen gáz-, villanyszámlák

Olyan jogszabályi változtatások előkészítését rendelte el a miniszterelnök, amelyek révén a közműszolgáltatók nem élhetnek vissza erőfölényükkel.

Bajnai Gordon a kiküldött számlák gyakran érthetetlen voltára hivatkozott az MTI-nek, és úgy vélte, hogy a kikapcsolt gáz vagy áram visszakapcsolása sokszor túl nagy terhet ró az érintettekre.

A számlák azonban csak azt tartalmazzák, amit a jogszabály előír, abból a közműcégek nem hagyhatnak el egyetlen elemet sem, miközben maguk is szívesebben állítanának ki egyszerűbb és olcsóbb számlákat – számoltak be lapunknak az érintett társaságok képviselői. „A probléma kettős” – jelezte Balog Róbert, a Főtáv Zrt. szóvivője.

Gond az is, hogy miközben a közműcégeknek átlátható és megalapozott számlát kell kiállítaniuk, a fogyasztók többsége nem ismeri a jogszabályokat, és senki sem készítette fel őket számlájuk értelmezésére.

Boross Norbert, az Elmű-Émász csoport szóvivője szerint az is kérdéses, hogy a jogalkotó elérte-e a célját a bonyolult számla kiállíttatásával, vagyis azt, hogy a fogyasztó érthetőbb, pontosabb tájékoztatást kapjon. A tapasztalatok szerint ugyanis inkább romlott a helyzet.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.