BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyereséges lett a VOLT Fesztivál

Az első számítások szerint az idén is pozitív eredménnyel zárt az Est Media Group (EMG) 26 százalékos érdekeltségében lévő Sziget Kft. által megrendezett soproni VOLT Fesztivál – tette közzé tegnap a Budapesti Értéktőzsde honlapján az EMG tulajdonosa, az Econet.hu Nyrt. A közlemény szerint az idén tizennyolcadik alkalommal megrendezett fesztivál a lakossági fogyasztás viszszaesésének elhúzódása és a korábbi éveknél szűkebbre szabott céges szponzorációs büdzsék ellenére is sikeres volt, és több mint 79 ezren látogattak el rá.

A most vasárnap zárult VOLT idei teljesítménye egyébként beleszámít a Sziget felvásárlási árának kiszámításába. Az Econet.hu és a Sziget Kft. között megkötött akvizíciós szerződések értelmében ugyanis utóbbinak az idén 500 millió forintot meghaladó EBITDA-t kell ahhoz termelnie, hogy a mostani többségi tulajdonosai a 2010-re vonatkozó lehetséges legmagasabb vételárhoz juthassanak az Econettől. A válság miatt a megelőző évre előírt eredményelvárásokat az idénre halasztották, és a későbbi évekét is egy évvel eltolták. A Sziget Kft. idei első nagyobb eseménye, a júniusban először megrendezett Stargarden veszteséggel zárt – többek között az akkori kedvezőtlen időjárás következtében –, a soron következő rendezvény a csütörtökön rajtoló zamárdi Heineken Balaton Sound lesz. A 2009-es szezonban egyébként a Sziget Kft. rendezvényei összesen 400 millió forint körüli eredményt termeltek.


Tőkét emel az Econet

Az Econet.hu zártkörű alaptőke-emeléséhez kibocsátott részvények árfolyama 111 forint lesz – közölte tegnap a cég a BÉT honlapján. A 111 forintos részvényenkénti kibocsátási érték alapján a legalább 9 010 000 és legfeljebb 16 220 000 darab közötti új részvényekre eső teljes kibocsátási érték legalább 1 milliárd 110 ezer, legfeljebb 1 milliárd 800 millió 420 ezer forint lesz. Az Econet.hu Nyrt. igazgatósága a múlt héten csütörtökön döntött zártkörű tőkeemelésről. A társaság alaptőkéje a kibocsátás eredményének függvényében legalább 5,851 milliárd és legfeljebb 6,572 milliárd forintra emelkedik. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.