BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Turisztikai sikert hoz az Eb

Nő a fővárosi szállodák forgalma, javul az ország imázsa

A mostani, Budapesten és Balatonfüreden megrendezett 30. úszó-, műugró-, műúszó- és nyílt vízi Európa-bajnokság mindenképp pozitív hatással van a turizmusra, szükség van ilyen és ehhez hasonló nemzetközi sport- és kulturális eseményekre a jövőben is, hiszen többek között ezek kiváló eszközei a főváros népszerűsítésének itthon és külföldön egyaránt – állítják szakemberek egybehangzóan.

Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a Világgazdaságnak elmondta, hogy a delegációkkal érkezők hozzávetőleg 12 ezer vendégéjszakát töltenek el Budapesten, s ez a kiadható szobaállomány 5-6 százaléka. A szakember szerint azonban ezek még csak előzetes becslések, a konkrét statisztikákat majd szeptember első napjaiban ismerhetjük meg, de nagyszámú külföldről érkező néző esetében a 8-10 százalékos növekedés is elképzelhető. A Prágához képest 20, valamint Bécshez képest 50 százalékos elmaradásunkat sok hasonló eseménnyel lehetne lefaragni – véli a szövetség elnöke.

Ezzel egybecseng Fekete Lászlónak, a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjének véleménye, aki szerint az úszó-Eb tényleges nemzetközi vonzerővel bíró esemény, amely várhatóan jelentős vendégforgalmat generál Budapest, valamint az itt található szálláshelyek és egyéb szolgáltatók számára. A konkrét számok mellett természetesen nagyon fontos szerepet játszik az Eb Budapest nemzetközi népszerűsítésében.

A BTH által működtetett budapesti Tourinform-irodákba betérő turisták részéről jelentős érdeklődés tapasztalható az Eb versenyei iránt. Ugyanerről árulkodnak a legfrissebb látogatottsági adatok is a társaság honlapján, amelyen az úszó-Eb ajánlója 6 nyelven érhető el.

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint minden olyan eseményt meg kell becsülni, amelyen 43 ország küldöttei vesznek részt, és a tv-közvetítést hozzávetőleg 100 ország csatornái veszik át. Az Eb pénzügyi hatásait természetesen érdemes mérni, akár egy vállalkozásét, utólag egyenleget vonni, valamint az állami hozzájárulás megtérülését kiszámolni, de emellett talán az esemény Budapest és Magyarország imázsára gyakorolt pozitív hatása a legfontosabb – mondta a szakember.VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.