BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szédületes ütemben törleszti rekordmagas vételárát a Fradi brazil gólgyárosa

Rekordnak számító, hárommillió eurós (1,2 milliárd forintos) összegért szerződtette szűk egy hónapja a Ferencváros labdarúgócsapata Matheus Saldanhát. A Fradi brazil csatára villámgyorsan hozzá is látott vételára törlesztéséhez, elképesztő ütemben termeli a gólokat, négy mérkőzésen, mindössze 110 perc játék alatt hat találatnál jár, ezzel pedig az olyan sztárokat is veri hatékonyságban, mint Haaland, Mbappé vagy Lewandowski.

Szeptember elején rekordösszegért szerződtette a Ferencváros labdarúgócsapata a Partizan Belgrád brazil csatárát, Matheus Saldanhát. A zöld-fehérek egybehangzó sajtóértesülések szerint 3 millió eurót (körülbelül 1,2 milliárd forintot) fizettek a támadó játékjogáért, aki ezzel az NB I. történetének legdrágább igazolása lett.

VÉGH Bence; SALDANHA, Matheus
Saldanha (balra, zöld-fehérben), a Fradi új csatára az első magyar bajnokiján is gólt szerzett, akkor az MTK volt a szenvedő fél / Fotó: MTI / Illyés Tibor

Mélyen a zsebébe nyúlt tehát Saldanháért a Fradi vezetősége, igaz, azt a korábbi teljesítménye alapján láthatták, hogy nem vesznek vele zsákbamacskát. A 25 éves játékos az előző idényben 17 találattal a szerb liga társgólkirálya lett, így remek ajánlólevéllel a zsebében tette át a székhelyét a magyar fővárosba.

Saldanha pedig Budapestre megérkezve ott folytatta, ahol Belgrádban abbahagyta, és elképesztő ütemben látott neki a vételára törlesztésének. Mindjárt az első FTC-mezben lejátszott meccsén, a Budafok ellen, a Magyar Kupában két alkalommal volt eredményes, majd bajnoki debütálásán is betalált, akkor az MTK kapuját vette be. Már erre is mondhatnánk, hogy kiváló kezdés, aztán jött vasárnap a Puskás Akadémia elleni rangadó, ahol három góllal terhelte meg a felcsútiak hálóját a brazil csatár.

Matheus Saldanha ezzel már 6 találatnál jár mindössze 4 mérkőzés után, ami igencsak megsüvegelendő teljesítmény, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy összesen 110 percet töltött a pályán a szóban forgó négy találkozón, így átlagban 18 percenként szerez gólt.

A Fradi csatárának hatékonysága nemzetközi összevetésben is kiemelkedő, az európai topligák legjobb támadói sem termelik ilyen gyakorisággal a gólokat: Erling Haalandnak már 10 gólja van a Premier League-ben, minden sorozatot figyelembe véve 720 perc alatt átlagosan 72 perc alatt mattolja az ellenfeleket. A Real Madrid csúcsigazolásának, Kylian Mbappénak már több időre van szüksége az ő eddigi hét gólját 783 perc alatt érte el (111 perc per gól).

A topligás támadók közül Harry Kane áll a legjobban, aki átlagosan 55 percenként talál be (549 perc, 10 gól) – derül ki az Origo cikkéből.

Egy másik Fradi-játékos, Loncar volt a legdrágább Saldanha előtt

Érdekesség, hogy a korábbi csúcsot is egy Fradi-játékos tartotta, az FTC a Transfermarkt adatai szerint 2021 nyarán 2,5 millió euróért (994 millió forint) vette meg Stjepan Loncart. A bosnyák középpályás mindössze egy idényt töltött az Üllői úton, azóta kölcsönben megjárta a belga Kortrijkot és a kazah Asztanát is, idén szeptember óta a lengyel Lech Poznan futballistája. 

Bár hivatalos adat nincs arról, mekkora összeget kapott a Ferencváros a lengyelektől Loncarért, a magyar bajnok nagy valószínűséggel bukott az ügyleten: a Transfermarkt jelenleg 1 millió euróra (397 millió forint) taksálja a játékos értékét, ennél többet pedig aligha csengetett ki érte a Lech.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.