BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Térképre viszik az adatokat

Az adatinformációk földrajzi helyhez is köthetők

Az üzletiintelligencia- (BI) eszközök terjedésével egyre inkább hangsúlyossá vált az elmúlt években az az igény, hogy az adatforrásokból kinyert információkat földrajzi helyekhez kössék, azaz térképen jelenítsék meg például az egyes régiók értékesítési adatait. Kezdetben a különböző megoldások nem voltak képesek riportjaikban valódi térképek megjelenítésére, csak a kartográfiai elemek (országok, megyék) kontúrjait tudták leképezni, illetve számos hiányossággal küszködtek. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében azonban két hazai cég összefogott, hogy egy Magyarországon is elterjedt BI-megoldást összekössön különböző térképekkel.

Klopfer Péter, a budapesti Processorg Software 82 Kft. értékesítési vezetője szerint az új termék, melyet a pécsi MarkCon Informatikai Kft.-vel közösen fejlesztenek, 2011 tavaszán kerül piacra. „Az új alkalmazás két komponenst jelent. Az első egy flash technológiájú add-on, melynek használatával annak megfelelően jelennek meg a pontok vagy a területek eltérő színben, méretben, amilyen adatot a BI munkaterületére bekötött lekérdezés visszaad. Azaz, ha frissítjük ennek adattartalmát, a térképen megjelenített tartalom dinamikusan változik. Itt akár házszámpontossággal lehet az adatokat láttatni. Ez különösen értékes lehet az energetika, a távközlés, a közszükségleti cikkeket forgalmazó szektor elemzői, döntéshozói számára. A másik komponens egy professzionális térinformatikai szoftver, az ESRI házasságát jelenti a BI eszközzel. Ez azon felhasználók számára hasznos, akik bővebb szolgáltatásokat szeretnének elérni a térképek kapcsán. Itt több, egymástól független réteg egymásra rajzolásával kombinált térképtartalmak jeleníthetők meg. Ezt főként a közműszolgáltatók hasznosíthatják elemzéseikhez, döntéseikhez” – emeli ki Klopfer Péter. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.