BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Várakozáson felüli profit az Ericssonnál

A világ legnagyobb távközlési hálózati berendezésgyártójának számító Ericsson AB az elemzői várakozásokat meghaladó profittal zárta a harmadik negyedévet. A társaság elsősorban az észak-amerikai piacnak köszönheti a kedvezőbb nyereségadatokat, az ottani telefonszolgáltatók az utóbbi időben közel megháromszorozták széles sávú hálózati költéseiket. Ez a térség számít a skandináv csoport legnagyobb piacának, ahol, mint Hans Vestberg elnök-vezérigazgató a folyamatokat kommentálva megjegyezte, még ennél is nagyobb bevételre tehettek volna szert, ha nem kellett volna alkatrészhiánnyal küzdeniük.

A jó hírre, hogy az egy évvel korábbi 810 millió korona után 3,68 milliárd korona nettó eredménnyel zárulhatott a legutóbbi negyedév, hat hónapja nem látott magasságokba, közel 7 százalékkal emelkedett a svéd elektronikai vállalat részvényeinek az árfolyama. (Az elemzők 3,52 milliárd koronára számítottak.) A 47,5 milliárd koronás bevétel 2 százalékkal volt jobb az egy évvel korábbinál, ugyanakkor elmaradt az elemzői várakozásoktól; ők 48,78 milliárddal kalkuláltak. Összességében azonban a hálózati berendezésgyártóknak egy sokkal nyomottabb piaccal kell szembesülniük, mint évekkel korábban. Még a válságban megedződött szolgáltatók is jóval óvatosabbak az új beruházásaikkal kapcsolatban.

Az Ericsson jelenleg a legnagyobb távközlési infrastruktúra-szállító, részesedése eléri a 40 százalékot, az őt követő rivális Nokia Siemens Networks a piac 20 százalékát mondhatja magáénak. A harmadik helyért komoly verseny folyik a francia Alcatel-Lucent SA és a kínai Huawei Technologies Co. között. SGy

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.