BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az MTelekomé lehet a Daten-Kontor

A Magyar Telekom Nyrt. megkapta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyását az IT-fejlesztéssel és -üzemeltetéssel foglalkozó Daten-Kontor cégcsoport (DK) felvásárlásához. A távközlési nagyvállalat a szóban forgó akvizícióval tovább kívánja erősíteni pozícióját az IT-szolgáltatások piacán.

A Magyar Telekom és a DK 2010. július 20-án írt alá adásvételi megállapodást a Daten-Kontor Kft., a DK Telecom Zrt. és a DK Consulting Zrt., vagyis együttvéve a DK cégcsoport száz százalékának a megvásárlásáról. A cégcsoport konszolidált árbevétele 2009-ben 2,2 milliárd, az EBITDA-ja 357 millió forint volt. Az adásvételi szerződésben megállapított vételármaximum 1,4 milliárd forint, ez függ a következő két üzleti év pénzügyi eredményeitől, és korrigálják azt a zárás időpontjában fennálló nettó adósságállománnyal. A tranzakció várhatóan jövő február végén zárul le, ezt megelőzi még a DK vállalatcsoport jelenleg három önállóan működő cégének összeolvasztása.

A GVH által most engedélyezett felvásárlás jól illeszkedik a Magyar Telekom növekedési stratégiájához, egyrészt az IT-szolgáltatások szerepének további erősítésével, másrészt ezen terület költséghatékonyságának a növelésével. „Komoly szinergiákat látunk a DK jelentős részben Pécsett működő fejlesztőcsapatának szakembergárdája, valamint az MTelekom nemzetközi kapcsolatrendszerrel működő informatikai szolgáltatásai között” – emelte ki a fúzió kapcsán Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese, a T-Systems vezetője.

A DK csoport már jelentős múlttal rendelkezik egyedi és nem egyedi IT-alkalmazások fejlesztése, telepítése és üzemeltetése terén bel- és külföldön egyaránt. Az előbbit főként a közigazgatási, ipari és közlekedési ágazatban értékesíti. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.