BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több területen is erősíti pozícióit a Dell

A világ második számú személyiszámítógép-gyártója, a Dell a közeljövőben egy cloud computinggal kapcsolatos akvizíciót hajt végre – mondta el Michael Dell, a társaság vezérigazgatója egy hongkongi konferencián, azonban részleteket nem árult el. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a Dell nemrég licitháborúba keveredett a piacvezető HP-val a 3PAR nevű, adattárolásra szakosodott cég megvásárlásának kapcsán, de alulmaradt, így az elhatározást minden bizonnyal ez a csalódottság vezérli.

A Reuters beszámolója szerint emellett a Dell üzent a fogyasztóknak és a konkurenseknek is. Bejelentette, hogy számtalan tábla PC-t dobnak piacra jövőre azután, hogy szeptemberben bemutatták a héthüvelykes Streak nevű tábla PC-t, amelyet egy öthüvelykes készülék előzött meg. A konferencián az iparág jövőjét is latolgatták, ugyanis számos vita övezi a szektor alakulását, annak nagyságát, valamint a lehetséges vevők körét is. Ezek a kérdések időről időre terítékre kerülnek, amikor egy új szereplő lép a piacra – húzta alá Dell.

Az amerikai topmenedzser a Reuters jelentése szerint azt is megemlítette, hogy fejlesztőinek visszajelzése alapján a Microsoft operációs rendszerére építve könnyebb okostelefon-szoftvert fejleszteni, mint az Androidra. A Dell ugyanakkor megjegyezte, hogy az Android elképesztő ütemben terjed, a sikere pedig felülmúlja az elemzők várakozásait. VG

Cloud computing

A számítási felhő (cloud computing) azt jelenti, hogy olyan állományokkal és programokkal dolgozunk, amelyek fizikailag nem a saját gépünkön, hanem az interneten vannak, valahol a „felhőben”. Az adatokat feldolgozó alkalmazások is az interneten vannak, a saját gépünkön csak egy kis terjedelmű, kliensalkalmazás fut. A számítási felhő infrastruktúra nagy része fejlett adatközpontokon futó rendszerek és virtualizáció segítségével valósul meg.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.