A csaknem 80 milliárdnyi adósságállomány szanálására tett ígéret tervezhető jövőt kínál a társaságnak, feltéve, ha a hitelek nem termelődnek újra a működés alulfinanszírozottsága miatt - írta a Népszava. Eközben kormányzati és fővárosi részről egyaránt hallgatás övezi, hogy a kabinet pontosan mit kér cserébe a beígért nagyvonalú támogatásért.
A részletekről a főpolgármester még tárgyal.Még ebben a hónapban megérkezhet a BKV-hoz a cég életben tartáshoz elengedhetetlenül szükséges 19 milliárd forint, melynek kifizetésére ígéretet tett a kormány. Legalábbis Tarlós István főpolgármester múlt heti bejelentésekor március végét mondott.
A pénzre a BKV-nak mindenképpen szüksége van, hiszen ez a gyakorlatilag a csődhelyzet fenyegetettségében eltelt elmúlt fél év után a túlélést jelenti a fővárosi tulajdonú közlekedési cégnek. Pontosabban az állam 19 milliárdos mentőöve és az ehhez idén társuló fővárosi 10 milliárd forintos támogatás tartja életben 2011-ben a társaságot. Ezek összesen adják ki ugyanis azt a 29 milliárdos többlet-támogatási igényt, amely a Népszava birtokába került idei előzetes üzleti terv alapján a BKV-nak elengedhetetlenül szükséges.
A dokumentum ugyanakkor arra problémára is felhívja a figyelmet, hogy akármilyen nagyvonalú is a kormány vagy a főváros, elengedhetik a teljes külső adósságot is, de a belső eladósodottságot az idei támogatások nem kezelik. A BKV az anyagban világossá teszi: a műszaki állapotok javítása, az eszközpark részleges megújítása nem biztosított, a 29 milliárdos többletforrás csak a napi működtetést oldja meg. A BKV számítása szerint a lerobbant járműpark minimális javítását is célzó beruházási igény további 43,3 milliárd forint. Ennyi sincs, de a belső eladósodottság teljes felszámolásához már nagyságrenddel több pénz, 720 milliárd kellene. Ennyibe kerülne a járműpark nagy részénél indokolt teljes csere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.