BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyógyhellyé válhat Sárvár

Minősített gyógyhellyé szeretne válni Sárvár, ezzel a 14. ilyen titulust viselő település lenne az országban. A fürdővárosban az elmúlt évtizedben több mint tízmilliárd forintos idegenforgalmi fejlesztés valósult meg, a minősítés pedig további jelentős lökést adhat a turizmusnak.

„Minősített gyógyhellyé válna Sárvár, az erre irányuló kérelmet és pályázati anyagot a tervek szerint augusztusban nyújtják be, jövő nyárra pedig meg is kaphatja a minősítést a fürdőváros, ha minden feltételt rendben találnak a hatóságok” – tájékoztatta a Világgazdaságot Kondora István, a település polgármestere. Tájékoztatása szerint a titulus újabb lépést jelenthet a település turizmusának fejlesztése irányába, hiszen jelentős a marketingértéke.

A minősítés megszerzéséhez a településnek rendeletben megszabott követelményeknek kell megfelelnie. A titulus odaítélésekor a szakhatóság – az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala – vizsgálja például, hogy van-e elég kerékpárút vagy zöldövezet, illetve hogy milyen magas a zaj- és porszennyezés a településen. A városnak garanciákat kell adnia például a sárvári víz minőségére, a levegő és a város tisztaságára is. A polgármester tájékoztatása szerint Sárvár felkészült az elbírálásra, hiszen az elmúlt évtizedben több mint tízmilliárd forintnyi idegenforgalommal és városképvédelemmel kapcsolatos beruházás valósult meg itt. Többek közt saját fejlesztésként a város fürdőjének megújítására öszszesen mintegy 7 milliárd forintot afordítottak, építettek mellé egy hotelt és gyógykempinget is, valamint felújították a város főterét. Szintén nagyot javított Sárvár turisztikai infrastruktúráján, amikor három éve megnyílt az ötcsillagos Spirit Hotel Sárvár, mintegy 12 milliárd forintos beruházás eredményeképpen.

Kondora István a város közeljövőben megvalósítandó fejlesztései közül kiemelte a fürdőt a főtérrel összekötő sétány megépítését, amelyre 300 millió forintot szánnak, a Posta tér felújítását, a kerékpárutak, valamint a belső úthálózat további fejlesztését. A polgármester szerint a város vezetése arra törekszik, hogy „ötcsillagos” várost építsen. A remények szerint a minősítés további magánberuházásokat vonzhat a városba – szállodaépítéseket, egyéb attrakciók, például golfpálya létrehozását –, ez egyes becslések szerint újabb 25-30 milliárd forintnyi fejlesztést generálhat.

„A gyógyhely titulus megszerzése esetén az eddigieknél is jóval több turista jöhet Sárvárra, így a fürdő látogatottsága túllépheti majd az eddigi éves körülbelül félmilliós számot” – mondta lapunknak Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő igazgatója. Hozzátette: a fürdő fejlesztésének köszönhetően az elmúlt évtizedben több mint megnégyszereződött a fürdővendégek száma.

Elit társaságba kerülhetnek

Magyarországon jelenleg 13 olyan település létezik, amely rendelkezik gyógyhely minősítéssel, Sárvár lehetne a 14. ilyen kvalifikációjú fürdőváros. Érdekesség, hogy utoljára több mint 27 éve, egészen pontosan 1984-ben ítélték oda a gyógyhely címet. Gyógyhely például Hévíz, a balfi szanatórium, Harkány és Hajdúszoboszló. A gyógyhely minősítést az egész város vagy egy városrész kapja, ezért a település környezetének is a gyógyulni vágyók igényeit kell szolgálnia.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.