BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új ügyeleti rendszer indul: keddtől a 1830-at kell hívni, de életveszély esetén marad a 112

Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat által biztosított új, betegközpontú ügyeleti rendszer október elsejével. Az ügyeletes orvost az új ügyeleti rendszerben a 1830-as hívószámon érhetik el a betegek, ahol a hívásfogadó dönti el, a betegnek milyen segítségre van szüksége.

Az új ügyeleti rendszerben 16.00 óra és 20.00 óra között a háziorvosi ügyeletekhez fordulhatnak a betegek, 22.00 óra után reggel 8 óráig, tehát az éjszakai és a reggeli órákban a mentőszolgálat (OMSZ) veszi át az ellátást Budapesten 13 felnőtt és három gyermekellátó telephelyen. 

Az új orvosi ügyeleti rendszer október 1-jén indul Budapesten / Fotó: Mónus Márton / MTI

Az OMSZ közkiemelt céljának nevezte, hogy az egységes alapellátási ügyelet – hasonlóan a vármegyékhez, amelyek már csatlakoztak – a fővárosban is minden betegnek egyszerűen elérhető, állapotának, szükségleteinek megfelelő, magas színvonalú ellátást biztosítson.

Kiemelték: az ország más területein másfél éve működő új ügyeletben eddig több mint 900 ezer beteg kapott szakszerű ellátást. 

Budapesten október elsejétől a nap 24 órájában elérhető lesz a 1830-as központi ügyeleti szám, amelyet abban az esetben kell hívni, ha a háziorvos rendelési idején kívül jelentkező és a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható egészségi probléma alakult ki. Életveszély esetén továbbra is a 112 hívása a legjobb megoldás. 

Az új rendszerben eltűnnek a kerület-, illetve városhatárok, a beteget arra az ellátóhelyre irányítják, amely hozzá a legközelebb van. Budapesten október 1-jétől 15 helyszínen lesznek ellátóhelyek, 14 mobil ügyeleti egység is működik majd. Három speciális gyermekellátóhely lesz: 

  • a Heim Pál gyermekkórház,
  • a Szent János kórház,
  • a XIII. kerületi Révész utcai rendelő.

Az ellátóhelyek kijelölésénél az OMSZ figyelembe vette a településszerkezetet, a lakosságszámot, az úthálózatot, a tömegközlekedést és a kórházak, mentőállomások elhelyezkedését is. Szükség esetén (például mozgáskorlátozottság, súlyos állapot) 14 mobil ügyeleti egység látja el a betegeket a saját lakásukon – jelezték.

Csató Gábort, az OMSZ főigazgatóját azt közölte: minden tárgyi és személyi feltétel adott a szolgáltatás október 1-jei elindításához, és azt is hangsúlyozta: a működési és betegforgalmi adatokat a jövőben is folyamatosan elemzik, hogy a 1830 hívásfogadó kapacitása és az ügyeleti ellátóhelyek erőforrásai mindenkor megfeleljenek a betegek szükségleteinek.

Milyen esetekben kell az ügyelethez fordulni?

Az OMSZ tájékoztatása szerint akut, de nem közvetlenül életveszélyes, a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható panaszokkal a 1830-as szám hívása szükséges. Ilyen esetek lehetnek például:

  • nagyon magas láz, amely nem csillapítható vény nélküli gyógyszerekkel,
  • bizonytalan hasi vagy mellkasi panaszok,
  • krónikus betegségek akut tünetei.
    Ha a helyzet életveszélyes (például erős mellkasi fájdalom, nehézlégzés, eszméletlenség), kérjük, hívja a 112-es segélyhívó számot!

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.