BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszíti pozícióit a Nokia

Már minden negyedik eladott mobilkészülék okostelefon

A finn Nokia mobiltelefon-gyártó a második negyedévben értékesített darabszámban megvédte vezető pozícióját a mobiltelefon-piacon, de részesedése csökken – idézte tegnap a Gartner piackutató vállalat felmérésének eredményeit az MTI-Eco. A Gartner a kiskereskedelmi értékesítés, nem pedig a gyártók által kiszállított tételek alapján készíti statisztikáit. E szerint a Nokia 97,87 millió mobiltelefont adott el a második negyedben, szemben az egy évvel korábbi 111,47 millióval, piaci részesedése pedig 22,8 százalékra csökkent 30,3-ről. Egykor a világon eladott mobiltelefonok 40 százaléka Nokia készülék volt.

A második negyedévben világszerte 428,7 millió mobilt értékesített a kiskereskedelem, 16,5 százalékkal többet, mint a tavalyi azonos időszakban. Az okostelefonok eladása ezen belül 74 százalékkal, 108 millióra emelkedett. Ez annyit jelent, hogy manapság már minden negyedik eladott készülék okostelefon. Egy évvel ezelőtt az arány még 17 százalék volt.

Az okostelefonok piacán az igazi verseny nem is a gyártók, hanem az operációs rendszerek között zajlik. Az élen a Google Androidja áll, amelyet számos készülékgyártó alkalmaz a termékeiben. A Gartner szerint az Android piaci részesedése az idei második negyedben 43,4 százalékra duzzadt a tavalyi 17,2-ről.

A Nokia operációs rendszere, a Symbian eközben visszaszorult, piaci részesedése 40,9 százalékról 22,1-re esett. A Nokia idén februárban határozta el a Microsoft operációs rendszerének átvételét új okostelefonjaihoz, amelyek első példányai azonban csak az év vége felé jelennek meg a piacon. A Microsoft rendszere mindössze 1,6 százalékos piaci részesedést vívott ki magának az idei második negyedévben a tavalyi 4,9 után. Az Apple operációs rendszere, az iOS 18,2 százalékra tudta növelni piaci részesedését a korábbi 14,1-ről. A készülékgyártók rangsorában az Apple a negyedik helyen áll 4,6 százalékos részesedéssel a tavalyi 2,4-del szemben.

A gyártók rangsorában a második a Samsung Electronics Co. 16,3 százalékos piaci részesedéssel, a harmadik helyen pedig az LG áll 5,7 százalékkal. A negyedik helyre a tajvani HTC lépett 2,6 százalékos részesedéssel a tavalyi 1,6 után. A Research In Motion Ltd. (RIM) elveszítette ötödik helyezését a gyártók rangsorában, azt a ZTE Corp. szerezte meg. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.