BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kulcsos információk veszélyforrásai

Adatvédelem Európa vesztésre áll az USB-meghajtókkal kapcsolatos céges gyakorlatban

Még az informatika használatában évtizedekkel előrébb járó nagy európai országokban is jelentős a lemaradás az újfajta adattárolási technológiákkal kapcsolatos biztonsági kérdésekben. A kontinens cégeinek és intézményeinek kétharmada veszített el már bizalmas adatokat a nem titkosított USB-kulcsok miatt. Többek között ezt állapította meg legutóbbi, hét európai államra kiterjedő tanulmányában a Ponemon Institute. A kutatás célja annak felmérése volt, hogy a vállalatok biztonsági és adatvédelmi szempontból kezelik-e, és ha igen, milyen szinten az USB-meghajtókon gyűjtött és tárolt adatokat. A felmérés, amelyben több mint háromezer, legalább tízéves szakmai gyakorlattal rendelkező informatikus vett részt, megerősítette, hogy a cégek és intézmények több mint 70 százalékánál az USB-eszközökre nincsenek megfelelő biztonsági irányelvek.

A vizsgálatba bevont országok közül a mozgó adathordozókkal kapcsolatos védelem Németországban a legjobb. Ezzel szemben a jelenlegi szabályozatlanság miatt a legnagyobb a kockázat Franciaországban és Lengyelországban, ahol a válaszok alapján elmondható, a cégek négyötödénél használhatnak az alkalmazottak engedély nélkül USB-meghajtókat.

Az is jellemző gyakorlat, hogy a dolgozók nem értesítik a megfelelő illetékest, ha elveszítik a céges üzleti adatokat tartalmazó pendrive-okat. Az elhagyott USB-meghajtók miatt ugyancsak Franciaországban és Lengyelországban, illetve még Nagy-Britanniában a legnagyobb az illetéktelen adathozzáférések aránya. Itthon is viszonylag kevés olyan céggel találkozunk, amelynél tiltanák vagy egyéb módon korlátoznák ezen eszközök, főleg az otthonról hozottak használatát. Így fordulhat elő, hogy egy-egy elbocsátott alkalmazott „búcsúajándékként” értékes ügyféllistákat és egyéb üzleti adatokat másol a magánkulcsára.

„Az összesített eredmények jól mutatják, hogy a vállalati biztonsági stratégiák erősen hiányosak. Ritkán telik el hónap anélkül, hogy ne hallanánk újabb és újabb történeteket az USB-kulcsokon elveszített bizalmas adatokról” – húzza alá Larry Ponemon, a Ponemon Institute ügyvezető igazgatója.

„A megfelelő képzés, felügyelet és a vállalati informatikai rendszer hiányosságai okozzák az USB-meghajtókkal kapcsolatos adatvesztések túlnyomó többségét. A cégek egyebek mellett fölöslegesnek és főleg költségesnek tartják az ezzel kapcsolatos szabályozásokat” – sorolja hazai és nemzetközi tapasztalatait Kaszál Norbert, a memóriapiac meghatározó gyártójának számító Kingston Technology Magyarországért és Szlovéniáért felelős üzletfejlesztési menedzsere. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.