BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az „IT-bűnbeesés” toplistáját az illegális tartalmak letöltése vezeti

biztonság A régiós informatikai szakemberek közel háromnegyede legalább egyszer viszszaélt már vállalata informatikai rendszerével úgy, hogy az akár a munkahelyének az elvesztésébe is kerülhetett volna – derül ki a BalaBit IT Security cég által végzett nemzetközi felmérésből. Ennek ellenére a „bűnbe esők” többsége sem ellenezné, hogy munkáját egy megfelelő monitorozóeszközzel figyeljék meg.

Az infokommunikációs szakemberek több mint felének ugyanis az általa használt felhasználóneveket és jelszavakat másokkal is meg kell osztani a különböző rendszer-adminisztrátori feladatok ellátása során. Emiatt sokan kerültek már olyan helyzetbe, amikor jó lett volna, ha a munkájukról készített részletes videofelvétellel igazolhatják, nem ők követték el azt a hibát, amely egy vállalati rendszer leállásához vagy egyéb súlyos anyagi kárhoz vezetett.

A térségben tevékenykedő cégek körében végzett felmérés szerint a céges informatikai-rendszerek üzemeltetéséért felelős szakemberek átlagosan két olyan nem legális tevékenységet is megjelöltek, amelyet elkövettek.

Mindössze egyharmaduk állította magáról, hogy a hat leggyakrabban alkalmazott visszaélés közül egyik sem írható a számlájukra. A kiemelt jogosultsággal rendelkező rendszergazdák, magas beosztású vagy érzékeny adatokkal dolgozó munkatársak, külsős partnerek munkahelyi tevékenységének ellenőrzését ma már számos törvényi és iparági előírás teszi kötelezővé. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.