BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felhőkbe készülnek, de nem készek rá

Felmérés A cégek többsége az üzleti adatok biztonságáért aggódik

Egyelőre vegyes érzelmeket táplálnak a cégek és az intézmények a felhőalapú számítástechnika biztonságával kapcsolatban, és azt is elismerik, hogy ennek bevezetésére még nem készültek fel – ez derül ki a Symantec legutóbbi kutatásából.

A vállalkozások legfőbb aggálya a felhőbe való áttérés kapcsán, hogy azt követően megfelelő biztonságban lesznek-e a felhőbe vitt adatok a rosszindulatú programok, a hackerek támadásától, vagy nem következik be adatvesztés. A válaszadók 87 százaléka abban bízik, hogy a felhő nem lesz kedvezőtlen hatással a biztonságra, vagy akár javíthatja is azt.

Annak ellenére, hogy sokan fontolgatják a „felhőbe költözést”, és a vizsgálatban részt vevők 75-80 százaléka már tanulmányozta a felhők különféle modelljeit, a válaszadóknak csupán alig 18 százaléka tartja az alkalmazottakat eléggé felkészültnek a felhőbe való átmenethez, és alig felük bízik az informatikai részleg kellő szaktudásában is. Kevés ugyanis az eddig felgyülemlett tapasztalat.

A felmérésből az is kiderül, hogy a felhőtechnológiákat alkalmazók többsége csalódott, nem tapasztalták meg a feltételezett eredményeket és előnyöket. Négyötödük azt várta el a felhőtől, az javítja majd az informatikai tevékenységet, de csak 47 százalék mondta, hogy ez ténylegesen meg is történt. Az eredmények elmaradtak a katasztrófaelhárítás, a hatékonyság, az alacsonyabb üzemeltetési költségek és a nagyobb biztonság területein is, ezért mielőtt a szervezetek a felhőkbe való áttérést tervezik, érdemes alaposan körülnézniük a piacon, és olyan szerződést aláírni a szolgáltatókkal, amelyben garantálni tudják a vállalatok elvárásainak teljesítését – tanácsolja az információbiztonsággal foglalkozó cég. VG

Robbanás előtt a cloudforgalom

A felhőalapú számítástechnika adatforgalma a 2010-es 130 exabyte-os értékről, 2015-re 1,6 zettabyte-ra, vagyis a tizenkétszeresére nő – ezt állapítja meg a Cisco első ízben közzétett globális cloudindex-felmérése. (Az 1,6 zettabyte-os érték 22000 milliárd órányi zenefolyammal, 5000 milliárd órányi üzleti webes konferencia, illetve 1,6 milliárd órányi online HD-videofolyam adatforgalmával egyenértékű.)


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.