BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áram, muzeális létesítményből

A Synergy Kft. közel egymilliárd forintból felújította a Hernádon működő Felsődobszai Vízerőművet, de már ugyanezen a folyón, feljebb egy hasonló projektet is vizsgál. Itt azonban megáll: a hazai földrajzi adottságok nem nagyon kedveznek a vízenergia hasznosításának, annál inkább más zöldprojekteknek

A Sinergy Kft. több mint 900 millió forintból újította fel az általa üzemeltetett Felsődobszai Vízerőművet. Az átépítéssel egyidejűleg közel 1 megawattra növelte, vagyis majdnem megkétszerezte a létesítmény kapacitását. A beruházást mintegy 376 millió forinttal támogatta a KEOP pályázati konstrukcióban az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat.

Az erőművet éppen 100 éve adták át, emiatt a létesítmény ipartörténeti és építészeti értéket is képvisel. 2009-ben műemlékké nyilvánították az előző rendszerben az Émász tulajdonában került erőművet, az energiatermelés mellett pedig célként jelölték meg, hogy az ipari muzeális értéket jelentő egységet életben tartsák.

Az elöregedett erőművet 2004 óta üzemelteti az Elmű-Émász csoport leányvállalata, a Sinergy, amely rögtön elkezdte a vizsgálni a korszerűsítés lehetőségeit. A Hernád torkolatától 84 kilométerre lévő áramtermelő egységnek eredetileg két, 220 kilowattos turbinája volt, az első gépészeti és villamos berendezéseit még a Ganz és Társa szállította. Jelenlegi kapacitása 940 kilowatt. A teljesítménynövelés során a Sinergy kicserélte a vízerőmű fő berendezéseit, átépítette a gépházat, új turbinákat telepített a műemlékvédelmi és környezetvédelmi követelményeknek megfelelve. Az új Kaplan csőturbinákat az osztrák Kössler Gmbh szállította.

„A Sinergy azért újította fel a Felsődobszai Vízerőművet, hogy hatékonyabban használhassa ki a létesítményt, illetve a folyó nyújtotta potenciált. Ugyanezen okból már vizsgálja a Hernádon feljebb lévő Gibárti Vízerőműnél is egy hasonló beruházás lehetőségét” – válaszolt a Világgazdaságnak Papp András, a társaság ügyvezető igazgatója. Ezen erőművek áramát a Sinergy a kötelező átvételi rendszeren keresztül értékesíti. A felsődobszai esetében erre nyolc évig van módja. Papp András egyúttal hangsúlyozta, hogy mivel az ország természeti adottságai azonban nem kedveznek a vízerőműveknek, különösen nem a fentihez hasonló, üzemvíz-csatornás kivitelűeknek, a Sinergy zöldmezős beruházásban nem is készül a fentiekhez hasonló projektekre. (A zöldenergia hasznosítása azonban érdekli, főként a napenergiára és a biomasszára összpontosít.)

A beruházásnak köszönhetően nagyobb lesz az országban felhasznált villamos energián belül az olyan villamos energia aránya, amelynek előállítása nem jár szén-dioxid kibocsátással. Az ügyvezető igazgató az átadón azt is bejelentette, hogy a Sinergy Kft. 2013 elején több, megújuló alapú beruházás kapcsán is pályázott KEOP támogatásra.

A Sinergy tavalyi árbevétele az előz évi mintegy 4 milliárd forintról 4,35 milliárd forintra nőtt, az üzemi eredménye 352 millióról 218 millióra csökkent, az adózott pedig 1 327 millióról 387 millió forintra.

Szerény adottság, szerényebb hasznosítás

Magyarország tavalyi áramfelhasználásán az összes, megújuló forrásból származó energia együtt 6 százalékot képviselt a Mavir adatait szerint, a termelésen belül pedig 8 százalék. A kötelező átvételi rendszerben eladott vízenergia aránya a lényegében változatlan szintű termelés ellenére 2012-ben megugrott, miután a szabályozás változásával 2011-től sok más zöldáram-termelő kiesett a rendszerből.

Az ország elméleti vízerőkészletének 71 százalék a Dunához, 10 a Tiszához, 9 a Rábához, 2 a Hernádhoz és 5 százaléka más folyókhoz köthető egy korábbi statisztika szerint. Egyelőre ezeket a – folyók kis esése miatt meglehetősen szerény – lehetőségeknek is csak a töredékét használjuk ki.

Az ország elméleti vízerőkészletének 71 százalék a Dunához, 10 a Tiszához, 9 a Rábához, 2 a Hernádhoz és 5 százaléka más folyókhoz köthető egy korábbi statisztika szerint. Egyelőre ezeket a – folyók kis esése miatt meglehetősen szerény – lehetőségeknek is csak a töredékét használjuk ki. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.