BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy lépéssel közelebb a gázcégek államosításához?

Akár 13 milliárd forint kiesést is jelenthet az energiacégeknek az, hogy az energetikai hivatal mostantól nem engedi meg, hogy a lopásokból és hálózati veszteségből eredő kárukat a lakossági fogyasztókkal fizettessék meg. A döntés a novemberi rezsicsökkentést segíti, de Index által megkérdezett cégek szerint a lépés a vállalatok állami átvételét készítheti elő.

Az Index szerint az energiacégek úgy értékelik az Energiahivatal új rendeletét, hogy az a gázelosztó társaságok államosítását készíti elő.

A hálózati és mérési különbözetet ezek után nem lehet beleszámolni az indokolt árbevétel igénybe. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gázszállítás során fellépő technikai veszteségeket nem szedhetik be többé a cégek a fogyasztóktól - ez évi több százmillió köbméter gáz árát jelentheti.

Az elosztói díjak így csökkenhetek, ám ha ezt a kieső bevételt a cégeknek le kell nyelniük, akkor nyereségüket megnyirbálják, illetve veszteségeiket növelik. Az Index becslése szerint az iparág évente összesen 13 milliárd forinttól eshet el. Így a cégek profitjának felét, harmadát egyetlen intézkedéssel lenyeshetik, emiatt egyre többen úgy érzik, hogy a menekülés az egyetlen járható út.

Egészen máshogy közelíti meg a kérdést a MEKH lapunkhoz (is) eljuttatott közleménye. Eszerint a döntés fő eredménye, hogy annak köszönhetően a jövőben nem a fogyasztókat terheli a jövőben a lopásokból és a szolgáltatók által működtetett rendszerek műszaki állapotából fakadó energiaveszteség. A hivatal - mint írja - alapos költségvizsgálatot követően rendelkezik arról, hogy mely költségek tekinthetők indokoltnak, vagyis a szolgáltatók milyen költségelemeket építhetnek be a felhasználók rendszerhasználati díjaiba.

Korábban a lakossági és nem lakossági fogyasztók fizették a gázszolgáltatók lopásból, illetve az általuk működtetett rendszerek műszaki állapotából fakadó energiaveszteséget. A jövőben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nem engedi, hogy a szolgáltatók ezt a veszteségüket áthárítsák a felhasználókra.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.