BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Varga "ingyen hitele" nem segítene a rászorulókat

„Az építkezésekre eddig is volt a piacon kamattámogatott hitel, de ennek ellenére a saját célú építkezéseknél is egyértelmű csökkenés látható. A csökkenő tendencia az ország egész területén, a fővárosban, a vidéki városokban és a községekben is látható. A visszaesés talán a községekben a legszembetűnőbb, ahol historikusan a saját célú építkezések domináltak” – mondta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója.

Ez azt jelzi, hogy a lakásépítések mélyrepülését nem csak a profitalapú ingatlanfejlesztések leállása okozza, de a háztartások építési kedvét is jelentősen visszafogja a kedvezőtlen gazdasági és finanszírozási környezet, és a létbizonytalanság. A bizalom hiánya nem csak az ingatlanvásárlások, hanem a sajátcélú építkezések alacsony számában is megmutatkozik.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap a Világgazdaság kérdésére válaszolva sajtótájékoztatón kijelentette, hogy meg kellene fontolni a hitelprogramok kiterjesztését magánlakások építésére is.

Bánfalvi László figyelmeztetett: „Sok veszéllyel járna, és nem feltétlenül hozna fellendülést, ha a magán lakásépítéseket, olcsó hitelből lehetne finanszírozni: ebben az esetben nem lehet ösztönözni, hogy az igazán rászorultak kapjanak hitelt, hacsak az állam nem vállalna 100 százalék állami garanciát a hitelek visszafizetésére. Ez viszont a másik oldalon jelentene jelentős kiadást”.

„Üzleti megközelítésben az alacsony marzs miatt kizárólag azok a makulátlan hitelképességű, nagy jövedelemmel rendelkező emberek kapnának hitelt, akiknek egyébként sem lenne gond a hitelfelvétel, vagy a kamatfizetés. A rászorulóknak ez nem jelentene semmilyen segítséget” – fejtegette a szakértő.

Szerinte ezzel szemben egy széles körben elérhető szocpol és a félszocpol az átlagos jövedelemmel rendelkezők számára önerőt biztosít, és ezáltal javítja hitelképességüket. „Valamint hitel nélkül is ad esélyt a saját otthon megteremtésére, akár a fiatalok vagy pályakezdők esetében is” – tette hozzá.

Déry Attila, Otthon Centrum vezető elemzője kijelentette: „a saját célú, azaz magánjellegű építkezések támogatását üdvözöljük, hiszen a lakásépítési számok évek óta mélyrepülésben vannak, de nem szabadna itt megállni; a lakásépítés fellendítéséhez az ingatlanfejlesztőket is támogatni kellene”.

A KSH szerint 2013 első kilenc hónapjában 4077 új lakás épült, 37 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióra jellemző, ugyanakkor a használatba vett lakások száma a fővárosban 3 százalékkal nőtt. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 5327 volt, ami 32 százalékos csökkenést jelent a 2012. január-szeptemberi adatokhoz képest.

Az Otthon Centrum elemzője kifejtette: a fejlesztői aktivitás esésének egyik oka ugyanis a magas kamatszint; amely a 27 százalékos áfával együtt veszteségessé teszi a legtöbb lakásberuházást. Az értékesítési idők az újépítésű lakások esetében is jelentősen megnőttek, ezért az alacsony kamatozású hitelek – amit az MNB Növekedési Hitelprogramja is jelenthetne – is jobban illeszthetők az értékesítés időben elnyújtott cashflowjához, és elősegítené a nyereséges projekteket.

„Ez az ingatlanfejlesztő kockázatait is kezelhetőbbé tenné, mivel a magas kockázatok sok fejlesztőt fognak vissza jelenleg a projektjeik elindításától. A statikus készlet, amivel az újépítésű piacon találkoznak a vevők, még azt a kevés keresletet is eltérítheti, ami jelenleg látható. Ezért lenne kulcsfontosságú, ha a kínálati oldal is támogatáshoz juthatna és új projektek jelennének meg a piacon.

Az ingatlanfejlesztések beindulása az építőipar és kapcsolódó iparágak, valamint az építési telkek piacára is jó hatással lenne, és a bankok portfoliójában ragadt telkek és félkész projektek kitisztulását is segíthetné” – jelentette ki.

Ezen kívül az új lakások nem csak a lakásállományt gyarapítják, hanem a meglévő állomány minőségi, főleg energetikai szempontból magasabb minőséget képviselő, cseréjéről is gondoskodnak – mutatott rá Déry. Bár a lakásállomány állapotáról nincsenek pontos statisztikák, az látszik, hogy a használt lakásokra kiadott energetikai tanúsítványok első tapasztalatai alapján az állomány jó része távol van az újépítésű lakások legalább „C” energetikai besorolásától.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.