BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Finn–észt LNG-megállapodás a küszöbön

ENERGIA A finnországi Gasum és az észtországi Alexela társaság június elején mutatja be a Finn-öbölben építendő, közös cseppfolyós fölgáz (LNG) fogadó terminálra vonatkozó elképzeléseit az Európai Bizottságnak, hogy a megvalósításhoz pénzügyi támogatást kaphassanak – jelentette be a Gasum.

A két ország már az év korábbi részében megállapodott a 690,6 millió dolláros beruházásról, amelynek részeként a finnországi és az észtországi partra is építenének egy-egy LNG fogadó terminált. Szándéknyilatkozatuk szerint további 130 millióból Balticconnector néven tenger alatti gázvezetéki összeköttetést is létesítenek. Az ehhez szükséges műszaki és gazdasági terveket még ebben a hónapban jóvá kívánják hagyatni az Európai Bizottsággal. A finn–észt terminál tervét fel szeretnék vetetni a közös érdekű projektek (PCI) listájára. A munka a nyáron indulna, és már az első szakaszához uniós forrást remélnek. A Balti Energiapiaci Összekapcsolási Terv (BEMIP) részeként az épp egy hete megfogalmazott, második regionális gázberuházási terv szerint az 15 BEMIP projekt megvalósítása „jelentősen meg fogja változtatni a térség gáztérképét”.

Vjaceslavs Dombrovskis lett gazdasági miniszter közben az Észtország, Lettország és Litvánia által több éve tervezett, közös LNG fogadó kikötő ügyét sürgeti, mert az USA-ból ma már sokkal olcsóbban lehet gázhoz jutni, mint a Gazpromtól. Ha nincs előrelépés, Lettország egyedül is megépíti az LNG létesítményt.

Az orosz Jamal LNG viszont már jóval előbbre tart: a tervezésére és kivitelezésére kiírt tendert a francia Technip nyerte meg. A terminál éves kapacitása 16,5 millió tonna lesz, üzembe helyezése 2017-re várható.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.