BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Német erőmű, magyar elemekkel

Négy, alapvető komponenssel is hozzájárult a németországi Siemens magyarországi, budapesti gyára annak a 2016-ban átadandó erőműnek az építéséhez, amelynek rekord nagyságú, 61 százalékos hatásfoka lesz. A Késmárk utcai telephely a társaság több termékének is a kompetencia központja.

Jelentős, Magyarországról származó hozzáadott értékkel épül Düsseldorfban az az erőmű, amely a legkorszerűbb technológiát alkalmazva a rekordnak számító, 61 százalékos hatásfokkal, 2016-ban fogja megkezdeni kereskedelmi tevékenységét.

A közel 500 millió eurós beruházás kivitelezője a németországi Siemens, a magyarországi részvétel pedig a Siemens budapesti, Késmárk utcai gyárához köthető.

„Az üzemünkből négy alapkomponens származik a gázüzemű, áramot és a német városnak hőt is előállító erőmű számára, amelynek építésekor számos műszaki újdonságot is alkalmazott az anyavállalatunk” – válaszolt lapunknak Jan-Marc Lischka, a gyár ügyvezető igazgatója. A Késmárk utcában készültek a gázturbina lapátjai, a gőzturbina különböző méretű és más-más nyomás alatt működő lapátjai és a vezetőlapát koszorúk is. Itt gyártották továbbá a rotor csapágyházát, és itt tervezték a több száz tonnás hűtőberendezést is. Jan-Marc Lischka kiemelte, hogy a düsseldorfi erőműbe beépített, 8000H-s gázturbina üzemeltetése a magas hatásfoknak köszönhetően kevésbé terheli a környezetet. Ugyanilyennel látnak el egyébként néhány további erőművet is, például az USA-ban és Dél-Koreában.

A budapesti üzem három kompetencia központtal is rendelkezik. A kondenzátorok tervezése mellett itt készülnek az erőművek rotorjához tartozó csapágyházak is. Ezeknek a mintegy 20 tonnás berendezések a különlegessége nem csak a látványos méretükben, de a tervezési és gyártási pontosságában is rejlik, mert ezeknek köszönhetően használhatók folyamatosan és megbízhatóan az erőmű egész élete során. Ezen felül a Késmárk utcai telephely rendelkezik a turbinalapát- gyártáshoz elengedhetetlen szakértelemmel is. Az üzem nem közvetlenül a piacra dolgozik, hanem az anyavállalata által elnyert megbízások teljesítésébe száll be, ahogyan más Siemens-egységek is. Az említett lapátokat például a készterméket előállító turbinagyárnak szállítja le. A gyár munkája Magyarországon benne van az E.On gönyűi erőművében, és a Dunamenti Erőműben is.

Jan-Marc Lischka szerint a budapesti gyáregység termékeinek ma műszaki és árverseny tekintetben is magas elvárásoknak kell megfelelniük. A gyárban éppen ezért költöttek sokat az elmúlt években új termékek kifejlesztésére, a minőség javítására, a kompetenciák bővítésére, a költségek csökkentésére és a termelékenység növelésére. Jan-Marc Lischka elégedett a mintegy 500 fős Késmárk utcai telephely teljesítményével. Az idei tervek szerint továbbra is az innovációra, illetve a termelékenység fokozására helyezik a hangsúlyt.

A gyárat is magába foglaló, magyarországi Siemens csoport a tavaly szeptemberben zárult üzleti évét az előző évinél 1 százalékkal kisebb, 295,6 millió eurós rendelésállománnyal és 307,6 millió eurós árbevétellel zárta. Az elmúlt három évben több mint 500 új munkahelyet teremtett Magyarországon. A német csoport egésze szintjén azonban egy 12 ezer fős leépítésről egyeztetnek.

Kontinensek összekötése
Az Isztambulban a Boszporusz alatt megnyitott, 13,6 kilométeres Marmaray-alagútban az egymást két percenként követő vonatok óránként 75 ezer embert szállíthatnak Ázsiából Európába és vissza.

A projekttől – amelyhez a Siemens szállította a teljes jelzés- és irányítástechnikát –, azt várják, hogy csökkenti majd az isztambuli felszíni közlekedési káoszt. A beruházás 2015-től az első direkt normál nyomtávú kapcsolat lesz a két földrész között. A Siemens az alagutat már a hosszú távú közlekedés igénye szerint automatizálta.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.