Mintegy 1700 embert küld el idén és jövőre a Magyar Telekom Nyrt. a cég tegnapi bejelentése szerint. Az anyavállalatnál jelenleg közel 8 ezren dolgoznak, a cégcsoport magyarországi létszáma megközelíti a 10 ezret. Lapunk érdeklődésére a Magyar Telekomnál közölték, hogy a 2 éves létszámcsökkentési programra vonatkozóan a végkielégítéssel kapcsolatos költségek teljes összege mintegy 12 milliárd forint. A vállalat minden részlegét érintő leépítéssel két év alatt nettó 15 milliárd forintot tud megtakarítani a távközlési cég a személyi jellegű költségeken.
A jelentős létszámcsökkentést a külső környezettel, a globális és hazai távközlési piacot jellemző erős versennyel indokolta a társaság, amely a versenyképessége megőrzése miatt kényszerül radikális költségcsökkentő intézkedésekre. A leépítést több ütemben hajtják majd végre, a munkatársak egy részét még az idén elküldik, míg a többiektől 2015-ben válnak meg. A társaság hivatalos közlése szerint a most bejelentett leépítés révén létrejövő kisebb szervezet rugalmasabban tud majd alkalmazkodni a versenypiaci kihívásokhoz, és valódi online vállalatként működve megfelelni ügyfelei igényeinek. A távközlési cég a jelentős létszámcsökkentésről és a következő két évre vonatkozó bérekről, illetve béren kívüli juttatásokról már megállapodott a társaságnál működő munkavállalói érdekképviseletekkel is.
Ahogyan az a három szervezet – Távközlési Szakszervezet, Magyar Telekom Nyrt. Központi Üzemi Tanácsa, T-Net Szakszervezet – közléséből kiderül, nem tartják reálisnak a nagymértékű leépítés, amely megítélésük szerint a maradó kollégák leterheltségének jelentős növekedésével jár majd. A megállapodás aláírását a távozó kollégák részére nyújtott juttatási csomag által biztosított segítség indokolta részükről.
A távozó munkatársak elhelyezkedését az Esély program keretén belül aktív álláskereséssel, munkaerő-piaci tréninggel és személyes tanácsadással támogatja a Magyar Telekom. Önkéntes programot is meghirdetett a cég, amelynek keretében az elbocsátásra önként jelentkezőket további egyedi juttatások illetik meg.
A legnagyobb hazai távközlési cég nincs könnyű helyzetben, hiszen bár piaci pozíciója stabilnak mondható, a szabályozási környezet, az ágazatot terhelő adók, valamint a folyamatos fejlesztési kényszer komoly kihívások elé állítják. A társaság tavaly ugyan meg tudta állítani a bevételcsökkenést sőt, 5 százalékkal még növelni is tudta forgalmát 2012-höz képest, azonban ez főként a kiskereskedelmi gáz- és áramszolgáltatás, illetve a rendszerintegrátori és it-szolgáltatások területén tapasztalható felfutásnak volt köszönhető. Az idei első negyedév már kevésbé bizonyult sikeresnek, a 151,9 milliárd forintos bevétel 3 százalékos visszaesést jelentett az egy évvel korábbival összevetve.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.