A betéti kamatok csökkenésével párhuzamosan a jogosulatlanul tevékenykedő szolgáltatók száma is növekszik Magyarországon – közölte lapunkkal a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Csak az idei első félévben a 366 figyelmeztetést dolgozott fel, és publikált a honlapján a jegybank, ezek döntő többsége valamilyen külföldi felügyelettől származó figyelmeztetés volt. A más országban tevékenykedő veszélyes cégekről azért célszerű tájékoztatni a közvéleményt, mert a külföldi székhelyű szolgáltatók is megjelenhetnek Magyarországon. Összesen több mint 3600 nemzetközi figyelmeztetés van már a jegybank honlapján. Vannak persze olyan cégek is szép számmal, amelyek innen indulnak, hazai figyelmeztetésből jelenleg 45 található az oldalon.
Legutóbb jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt a múlt héten büntetett a hatóság, a Kancellár Globális Piacok Kft.-nél állapították meg, hogy bejelentés nélkül végzett tőkepiaci függő ügynöki tevékenységet a londoni székhelyű City Credit Capital részére. A brit befektetési vállalkozás jogosult Magyarországon határon átnyúló szolgáltatásokat nyújtani, a Kancellárnak viszont nem volt engedélye, hogy ügyfeleket szerezzen a számára, ezért a jegybank 60 millió forintra bírságolta a társaságot. Az MNB vizsgálata szerint a Kancellár csaknem 100 ügyfelet szerzett a City Credit Capitalnak, és a kliensek több százmillió forintnyi megtakarítása után több tízmillió forintnyi jutalékot tett zsebre. Az ügyfeleket egyébként az MNB szerint még nem biztos, hogy kár érte ebben az ügyben, a jegybank ugyanis olyankor is megállapíthat jogsértő magatartást, ha nem történt más bűncselekmény, például csalás.
Az augusztus végén megbírságolt Fortress ügyfelei viszont jelenleg is futnak a pénzük után. Számukra jó hír lehet, hogy kedden elfogták Szabó-Forrai Zsoltot, aki a rendőrségi hír szerint több mint 2300 sértettet károsított meg. A férfi a gyanú szerint nem létező, valamint valós, de tevékenységet nem végző amerikai, és máltai székhelyű cégekre hivatkozva 2012-től kezdődően gyűjtött pénzt a befektetőktől egy kiterjedt ügynöki hálózat segítségével. Az ügy pikantériája, hogy az MNB már februárban is megtiltotta a cégnek, hogy pénzügyi tevékenységet végezzen, a társaságot azonban ez nem zavarta különösebben, ugyanúgy folytatták a befektetések gyűjtését. A sértettek továbbra is gyakran milliós nagyságrendű összegeket bíztak a cégre, amely kiugróan magas hozamot ígért, és tőkegaranciát is vállalt. Összesen több mint 10 milliárd forintnyi pénzt gyűjtöttek ezzel a módszerrel. A jegybank a Fortress-ügyben augusztusban összesen 1,251 milliárd forintnyi bírságot szabott ki, ezt megelőzően az első félévben azonban még többször intézkednie kellett. A hatóság jogosulatlan tevékenység miatt összesen nyolc piacfelügyeleti eljárást zárt le, amelynek során 1,5 milliárd forintnyi bírságot szabott ki. A szankcionált vállalkozások ügyfélköre megközelítette a 10 ezer főt.
Tovább szigorítanának
A Fortresséhez hasonló ügyek elkerülését az MNB a jogszabályok szigorításával is segítené. Szeptember elején már bejelentette a jegybank, hogy megfontolja a Büntető Törvénykönyv módosításának kezdeményezését a jogalkotónál. A cél az lenne, hogy a jogosulatlan pénzügyi tevékenységet végzők a jelenleginél szigorúbb büntetőjogi következményekkel szembesüljenek, különösen akkor, ha a tiltó határozat ellenére is folytatják az illegális tevékenységet. Jelenleg a jogosulatlan pénzügyi tevékenység, a piramisjáték szervezése és a tőkebefektetési csalás egyaránt három év szabadságvesztéssel fenyegetett bűntett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.