A Gazprom döntése mögött részben az áll, hogy változik az európai energiapiaci modell is, mégpedig nem túl jó irányba. Miller magyarázata szerint ugyanis eddig az energiabiztonságot a némi diverzifikációval kiegészített, kölcsönös függés adta.
A mostani modell viszont feltételezi a teljes diverzifikációt a források, a termelők, a vezetékek, a feldolgozás és az értéklánc többi eleme esetében is, ami komoly energiabiztonsági kockázatot jelent. Fontos kockázatforrás például a szerződések take or pay kitételének elmaradása, hiszen a termelők, stabil bevétel nélkül nem tudják fenntartani azon kapacitásaikat, amelyeket éppen hosszú távú szerződéseik teljesítése érdekében építettek ki. (A take or pay szerint akkor is ki kell fizetnie a megrendelt gáz árát, ha a gázt a megrendelő nem veszi át.) „Az EU-nak világosan ki kell mondania, akarja-e ezen kapacitások fenntartását” – hangsúlyozta.
A Gazprom kész együttműködni az Európai Energiaunióval, és betartja az európai piac szabályait. Arra a vádra, hogy a Gazprom országonként más-más árat alkalmaz, Miller azzal reagált, hogy ha Európa egyenlő, vagy egyetlen árképzést akar, akkor az Európai Bizottság nem a legalacsonyabb, hanem a legmagasabb árat fogja majd alapul venni.
A szakember komoly tranzitkockázatot is lát az említett „új modell”, de Ukrajna miatt is.
Ezért, miután 2019-ben lejár a 2009-ben kötött ukrajnai tranzit-szerződése, már nem kíván gázt szállítani keleti szomszédunkon keresztül. „Az európai-orosz kapcsolatok leggyengébb láncszeme éppen az ukrajnai hálózat” – mutatott rá. Emlékeztetett, hogy az orosz kormány már gázár-kedvezményt is adott Ukrajnának, és továbbiakról is tárgyal, a Gazprom pedig nem él a take or pay formula lehetőségével.
Viszont a fentiek miatt a Gazprom maga is diverzifikálni kénytelen a kivitelét, például a Török Áramlat gázvezeték lefektetésével. „Ha bárki blokkolni akarná a projektet, nagyot hibázna. Egyrészt, mert akkor a vezeték gáza más piacra is elmehet, másrészt szünetelhetünk is ha kell, és erre nagyon sokáig képesek vagyunk” – figyelmeztetett.
Meglátása szerint a szállítókapacitások híján lévő Európának nagy szüksége van a Török Áramlatra, amelyen keresztül új, EU-n belüli interkonnektor jön majd létre. A Gazprom megfontolja, ha be kívánnák vonni a térségi Eastring gázprojektbe, de akárhogyan is történik, a társaság szigorúan az EU harmadik energiacsomagja előírásai mentén dolgozik.
A Gazprom európai eladásai a második negyedévben több mint 11 százalékkal nőttek. A harmadik negyedév árai alacsonyabbra várhatók, majd drágulás következhet. Mindezek alapján a Gazprom 2015-ben exportja emelkedésére számít.
A Gazprom bízik benne, hogy az EU módosítani fogja az energiapolitikáját, hiszen az energiabiztonságot a kölcsönös függésen alapuló projektek adják. A bizalom megsérült, de újraépíthető, és a Gazprom jelentős akár jelentős és pótolhatatlan európai gázeladó is maradhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.