BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szélturbinagyártó óriás születik

Beszippantja a Siemens a Gamesát, így a világ legnagyobb piaci részesedésű szélturbinagyártóját hozzák létre.

A világ legnagyobb piaci részesedésű szélturbinagyártója jön létre, miután a németországi Siemens ipari csoport érintett üzletága egyesül a terület másik meghatározó szereplőjével, a spanyolországi Gamesával. A Reuters által megállapodásközelinek mondott tárgyalások Madridban folytak, bár piaci várakozások szerint már kedden esélyes volt az ügylet bejelentése.

Előzetes információk alapján az új, mintegy tízmilliárd eurós piaci értékű formációban a Siemensnek lesz nagyobb tulajdoni hányada. A létrejövő társaság már így is a világ legnagyobb szélturbinagyártója lesz az eddig beépített kapacitása alapján, de a hírügynökség tudni véli, hogy amint megalakul, átveheti dániai riválisát, a Vestast is. Ekkor már piaci részesedése alapján is világelsővé válik, tevékenysége pedig kiterjed Észak-Amerikán és Európán kívül India, Mexikó és Brazília gyorsan bővülő piacaira.
A Siemens–Gamesa-erőösszevonást egyrészt az sürgethette, hogy piacuknak egyre fontosabb szereplői az erősödő kínai gyártók is, amelyeknek a terjeszkedése költségcsökkentésre kényszeríti a megújuló alapú energiatermelés nagyágyúit. Másrészt a közelmúltban ebben a szegmensben már sor került két jelentős fúzióra is: az amerikai General Electric megvásárolta a franciaországi Alstom energia-üzletágát – a lépés a cégek magyarországi leányvállalatait is érinti –, és egyesült a németországi Nordex spanyolországi versenytársával, az Acciona Wind Powerrel.

A Siemens nálunk nem bocsát el

A német Siemens ipari csoport az idén „négy számjegyű” létszámcsökkentésre készül két üzletágában Németországban a Handelsblatt minapi cikke szerint. A társaság a lapnak nem kommentálta a hírt, de a Világgazdaság érdeklődésére magyarországi leányvállalatánál közölték: „Az elmúlt néhány évben a Siemens foglalkoztatottjainak száma mintegy 800-zal bővült, így ma már több mint 2500 főt foglalkoztat. Az említett hír kapcsán a magyarországi Siemens nem számol a létszámot érintő változásokkal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.