BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két sportcsatornát indítana Andy Vajna

Két sportcsatorna indításán is gondolkodnak a TV2-nél, sőt már kezdeményezték is a nevek levédését – értesült a Népszabadság.

Andy Vajna cége TV2 Sport1 és TV2 Sport2 néven akar levédetni két tévécsatornát a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál - értesült a Népszabadság.

A lap szerint Vajna tévéje elsőként az angol futballbajnokság közvetítési jogait akarja megszerezni. Ezért többen is versenyben voltak, ám nem egy tévétársaság, hanem egy nemzetközi közvetítő cég, az IMG futott be, amelynek nincs sportcsatornája idehaza, tehát nem tehet mást, mint hogy továbbértékesíti. Piaci pletykák szerint eleve úgy vásárolt, hogy tudta, Magyarországon biztos lesz vevője.

A TV2-nél a Népszabadság szerint azzal számolnak, hogy idővel megszerezhetik a MotoGP és nagy teniszversenyek közvetítési jogait is.

Mint megírtuk, alaposan felpumpálták Vajna érdekeltségét, a TV2 megvásárlásában főszereplő Magyar Broadcasting Co. Kft.-t. A cég 13,2 milliárd forintnyi rövid, illetve hosszú lejáratú kölcsönt tart nyilván a könyveiben – derül ki a cég zártkörű részvénytársasággá alakulása okán benyújtott vagyonmérleg-tervezetből.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.