A Brexit előszele már érezhető volt a júniusi európai újautó-eladásokon: amíg a kontinensen tovább nőtt a kereslet a személygépkocsik iránt, addig az Egyesült Királyságban négy év elteltével először esett vissza a forgalom – 0,8 százalékkal –, a szavazás bizonytalan kimenetelére visszavezethetően. A céges beszerzések 25 százalékkal zuhantak a briteknél. Az EU és az EFTA országaiban 6,5 százalékkal haladta meg a júniusi forgalom az egy évvel korábbit, összesen 1,507 millió autóra szereltek rendszámtáblát az Európai Járműgyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint. Ezzel immár 34 hónapja tart a hegymenet a szektorban.
A Brexit mellett szezonális okok is közrejátszottak abban, hogy nem sikerült megismételni a májusi 16 százalékos bővülést. Olaszországban és Spanyolországban azonban tartották a két számjegyű tempót (11,9, illetve 11,2 százalék), de a legnagyobb, a német piacon mért 8,3 százalék is magas értéknek mondható, főként ha azt vesszük, hogy a kereskedők ezúttal „fukarkodtak” a kedvezményekkel, amennyiben a vételárból átlagosan elengedett 12 százalékot ennek nevezhetjük. A franciáknál azonban csak 0,8 százalékos pluszt mértek.
Júniusban Magyarország mutatta fel – Románia és Horvátország mögött – a legdinamikusabb fejlődést, 31,8 százalékot, ami 9685 autó eladását jelentette. Elemzők szerint Brexit után törvényszerűen szelídebb tempóra vált majd a növekedés, a második fél évre alig 3 százalékos bővülést valószínűsítenek.
Az európai piacvezető, a Volkswagen májusban némi lélegzethez jutott, s növekedéssel tudott zárni, ám júniusban a dízelbotrány miatt ismét a címlapokra került, ami a forgalom újbóli, ezúttal 0,6 százalékos visszaesését eredményezte. Konszernszinten azonban 1,5 százalékos volt a többlet, az Audi–Seat–Škoda–Porsche-kvartettnek köszönhetően. A luxuskategóriában a Mercedes és a BMW hozta a formáját (16 és 14,6 százalék), míg az Audi forgalma stagnált. Az olcsóbb autókat gyártó Renault és Fiat (21,2 illetve 13,9 százalék) is erős hónapot zárt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.