Elektromos autókat kiszolgáló gyorstöltőt telepített parkolójában a Móduszm Office-Holding Ügyviteli Zrt., a Módusz Irodaház tulajdonosa. A berendezés két autót tud egyszerre tölteni, mindkét töltő pontja 22 kilowatt teljesítménnyel működik, ismertette D. Kovács Gábor értékesítési és üzletfejlesztési igazgató a délelőtti sajtótájékoztatón. A szakember véleménye szerint a társaság új szolgáltatása B+-os minőségűvé emeli a több más módon is „zöldülő” irodaházat.
A töltőt egyelőre térítésmentesen vehetik igénybe az irodaház bérlői, de a kialakított működési rend szerint – például munkaidőben és a helyi bérlők elsőbbségét figyelembe véve, és legfeljebb 2 órán át - mások is használhatják. A kivitelező az Elmű volt, egyben e társaság szolgáltatja a járművek által vételezhető villamos energiát. Az országban az Elmű létesítette az első ilyen állomást, 2010-ben. Azóta 23 közterületi e-töltője van és 70 üzleti partnernél helyezett ki ilyen berendezést, a legújabb a fenti Módusz Irodaház, mondta el a rendezvényen Szalai Sándor, az Elmű osztályvezetője.
D. Kovács Gábor várakozása szerint az elektromos járművek beszerzésének állami támogatása révén 2017-ben ugrásszerűen bővülhet az ország e-autó állománya.
Részletek a holnapi Világgazdaságban
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.