Összesen 101,5 milliárd forint jut 2017 és 2020 között a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai térség fejlesztésére – derült ki a keddi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. A források nagyjából felét az uniós gazdaság-, település-, energiahatékonyság-, illetve közlekedésfejlesztési operatív programok biztosítják, a másik felét pedig a magyar állam. A 105 településből álló kiemelt turisztikai térség támogatásainak több mint a felét, mintegy 53 milliárd forintot a tokaji régió fejlesztésére fordítanak, a maradékon osztozik a Felső-Tisza vidéke és a Nyírség.
Uniós támogatásból, 1,5-1,5 milliárd forintból szépülhet meg például a füzéri és a kisvárdai vár, de ugyanennyi jut Tokaj-Hegyalja kerékpáros infrastruktúrájának fejlesztésére is. Több mint 21 milliárdot terveznek a Mezőzombor és Sátoraljaújhely közötti vasútvonal szűk keresztmetszetének kiváltására és villamosítására. Hazai forrásból 9,5 milliárd forintos támogatást kap a nyíregyházi Legoland Felfedező Központ, 3,1 milliárdot az épülő Hotel Sóstó Spa & Resort négycsillagos szálloda, 4,3 milliárdot pedig a Nyíregyházi Állatpark, amely még további 1,5 milliárdos uniós forráshoz is jut. Emellett számos egyéb helyi turisztikai célpont és program vonzerejét növelik a felhasználható források, de a szálláshelyek minőségi fejlesztésére és kapacitásainak bővítésére is jut pénz.
Tavaly novemberben fogadta el a parlament az új turizmusfejlesztési törvényt, amelynek lényege, hogy a jövőben a közigazgatási egységek helyett a turisztikai desztinációkat veszik majd alapul a fejlesztéseknél és a források elosztásánál. A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint az új jogszabály új irányt ad a magyar turizmus jövőjének, mivel az utazási döntés befolyásolása szempontjából nem a közigazgatási egység, de önmagában még egy-egy attrakció sem igazán meghatározó. E helyett inkább egy adott térség egymáshoz közel lévő természeti kincseinek, épített örökségeinek, programjainak, gasztronómiájának és szálláshelyeinek kínálata az igazi vonzerő. A lényeg, hogy az eddigi, pontszerű fejlesztések helyett – illetve azok összekapcsolásával – egységes, komplex kínálat alakuljon ki. A kabinet célja, hogy Budapest és a Balaton mellett már rövid távon egy harmadik és negyedik (Tokaj, Felső-Tisza, Nyírség, illetve Sopron és Fertő-táj), középtávon pedig 16-20 piacra vihető desztináció márkaépítése kezdődjön meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.