„Nem tudom, mire várnak” – mondta dr. Mészner Zsófia gyermekinfektológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet védőoltási tanácsadója a romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban, arra utalva, hogy az országban a 9–11 hónapos csecsemőknek körülbelül a fele még mindig nem kapta meg a védőoltást, de még a 4 éveseknek is több mint fele oltatlan. Pedig a kanyaró esetében még az átlagosnál is magasabb fokú – 92–95 százalékos – átoltottságra lenne szükség a nyájimmunitás eléréséhez, vagyis a járvány megfékezéséhez. Ez év áprilisi adatok alapján Romániában eddig 23 haláleset történt a jelenlegi kanyarójárvány miatt, az áldozatok közül 22 gyerek. A bejelentett fertőzések száma körülbelül 5 ezer, és a betegek zöme 1–4 éves. Tekintve, hogy a kanyaró halálozási aránya egy ezrelék, ez a szám inkább 23 ezer körül lehet – mondta el Mészner Zsófia.
A járvány várhatóan tovább terjed. A legtöbb eset a Magyarországgal is szomszédos Temes megyében van, ezért a ránk nehezedő nyomás is nő. 1991-től átlagosan 15 alatt volt a hazai kanyarósok száma (behurcolt esetekből), de idén már áprilisra elértük ezt a számot a román határ mellett – hangzott el a „Védőoltásokkal megelőzhető betegségek” című tudományos ülésen. Mészner Zsófia „Kötelező védőoltások visszautasítása – mi történik, ha nincs elég gyerek beoltva?” címmel tartott előadást, amelynek az elején leszögezte: nincs „luxusvédőoltás”.
Sok ország irigyel bennünket a jelenlegi oltási helyzetünkért: Magyarországon 11 védőoltás van gyerekeknek (ezek egy része választható), plusz a HPV-gyermekoltás. Mindezek a legjobb minőségben érhetők el. Romániában jelenleg nincs kötelező védőoltás, nincs gyerekorvos az alapellátásban, és igen erős a vakcinaellenes propaganda, főleg az ortodox egyház részéről – sorolta a problémákat a szakember, hozzátéve, hogy a felnövekvő fiatal szülők kis rétege itthon is kényszerként éli meg a kötelező védőoltásokat.
A kanyaró ellen nincs gyógyszer, és becslések szerint eddig 20 millió embert mentettek meg a világon kanyaró elleni védőoltással (ez az egyik legsikeresebb vakcina). Magyarországon az elsők között vezették be 1969-ben. 1989-től ismétlő oltást adnak 11 éves korban (vagyis 1989 óta kétszer kapnak oltást a gyerekek, csecsemőkorban és 11 évesen).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.