BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Chile beszáll a vírus elleni harcba

Chile a Janssen Pharmaceutica vakcinájának klinikai vizsgálataiban vesz részt szeptembertől.

Chile szeptembertől részt vesz egy olyan, koronavírus elleni vakcina klinikai vizsgálatában és tesztelési folyamatában, amelyet az amerikai Johnson & Johnson cég tulajdonában lévő Janssen Pharmaceutica fejleszt ki – jelentették be szerdán a céghez köthető forrásai.

A vizsgálat a Chilei Egyetemmel együttműködve folyik majd, a tervek szerint csaknem 60 ezer embert vonnak be a tesztelésekbe Brazíliából, Chiléből, Kolumbiából és Peruból.

Mivel közel vagyunk ahhoz, hogy a vakcina rendelkezésre álljon, három héten belül beolthatjuk az első önkéntest

– idézte az EFE hírügynökség Miguel O'Ryan akadémikust, a Chilei Egyetem orvosi karának professzorát.

Fotó: Carol Smiljan/NurPhoto

A multinacionális cég közleményéből kiderül: az említett országok kiválasztásának a szempontja az volt, hogy milyen mértékű ott a járvány terjedése, milyen a lakosság demográfiai megoszlása, milyen követelményrendszer szerint működnek az adott ország egészségügyi hatóságai.

Ez a második olyan szerződés, amelyet ezen a téren köt Chile, mivel korábban már megállapodott a Sinovac kínai céggel, amely júliusban kezdte el a teszteléseket egy másik chilei egyetemmel együttműködésben.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.