BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igazi hullámvasút a McDonald’s vezérének élete

A McDonald’sot is megrángatta a járvány, emiatt csökkentették a vezérigazgató fizetését, akit később bónuszokkal kárpótoltak, sőt, még a cég magánrepülőjét is használhatta.

A gyorsétteremlánc nem teljesítette a kitűzött célokat, ezért a teljesítményalapú bónuszokat is megvágták – írja a haszon.hu

A járvány McDonald'sot is megcincálta, aminek az lett a következménye, hogy csökkentették a vezetői fizetéseket. Chris Kempczinski vezérigazgató alapfizetését megfelezték, de aztán visszaállították az eredeti szintre, amikor a cég már kezdte kiheverni a pandémiát. Ennek következtében végül

1,25 millió dollár helyett 963,5 ezer dollárt kapott fizetésként.

Fotó: AFP

Akkora tragédia azonban nem történt, ugyanis tavaly a fizetésén felül 10,8 millió dolláros kompenzációt is kapott. Ebből az opciós és részvénydíjak 9,5 millió dollárt tettek ki, amihez még hozzájárultak egyéb kompenzációs formák, például a társaság magánrepülőjének a használata (383 ezer dollár) – közölte a portál.

Chris Kempczinski 1189-szer nagyobb kompenzációt kapott, mint az átlagos McDonald’s-dolgozók, akiknek 9124 dollár jutott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.