A Reca Kft. egy világszerte dinamikusan fejlődő konszern magyarországi tagjaként immár 20 éve vesz részt a hazai kis, közepes és nagyvállalatok szerelés- és rögzítéstechnikai ellátásában. A Reca-cégcsoport rendkívül széles termékkínálatával és kompetens szolgáltatásaival a nagy- és kisipari felhasználók szerteágazó igényeinek kiszolgálására törekszik. Innováció, a termékkínálat összetételének kialakításakor a legmagasabb minőség iránti igény, a vevőkhöz való közvetlen partneri kapcsolat, folyamatos fejlesztés és rugalmasság – mindezen alaptulajdonságok köré szerveződik a Reca Kft. tevékenysége, amelynek középpontjában vevőink igényei és szükségletei állnak.
A cég 2014. május 23-án több száz partnerét vendégül látva, nagy sikerű szakmai napot és vevőtalálkozót tartott új székhelyén, ezzel ünnepelve fennállásának 20. évfordulóját.
A Reca Kft.-t az alapítási éve, tehát 1994 óta vezető Bogár Ákos ügyvezető igazgató meglátása szerint a vállalat 20 éve töretlen fejlődését alapvetően négy tényező magyarázza:
• A reca saját márkájú professzionális termékek mellett piacvezető európai gyártók legszélesebb termékpalettáját kínálják, összesen több mint 100.000 termékcikkből álló szortimentjükben.
• Magas színvonalon képzett, kompetens szaktanácsadó csapat törődik gyorsan és pontosan az országosan több mint 17 ezer ügyfél igényeivel.
• Egy nemzetközi konszern tagjaként élvezik és aktívan használják mindazt a háttértámogatást, amit egy ilyen szervezet leányainak nyújtani képes.
• Stabilitás, megbízhatóság, rugalmasság - a vevői elégedettség záloga.
A Reca logisztikai rendszerének szíve a nemrégiben átadott 30 méteres magasraktár, mely a ma elérhető legmodernebb műszaki technikával és IT-technológiával dolgozik. A Reca kiszolgálási foka 99% körül van, tehát minden 100 megrendelt termékből 99 azonnal szállításra kerül.
A Reca Kft. legdinamikusabban fejlődő üzletága az ipari divízió, melyben – többek között - egyedi C-alkatrész-gazdálkodási megoldásokat (Reca-CPS) fejlesztenek, implementálnak és működtetnek a vevői igényeknek megfelelően.
A többféle alapváltozat (pl. Kanban, polcgazdálkodás, Package-ek, szerelési készletek és csomagok, reca Se|Co-Scan, e-Business megoldások, közvetlen informatikai kapcsolat) kombinálásával, testre szabásával állítanak elő teljesen a vevői elképzelésekhez igazodó megoldásokat, melyeket a legújabb verziójú SAP vállalatirányítási rendszer támogat.
A vezetőség reményei szerint a jubileumi év újabb dinamikus növekedést, szép eladási sikereket és változatlanul nyereséges üzletmenetet fog biztosítani a Reca kft. számára. Az eddigi piaci visszajelzések legalábbis erről tanúskodnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.