A Knorr-Bremse Rail Systems Budapest – a Knorr-Bremse vállalatcsoport legnagyobb fékegység gyára és fejlesztő központja – mintegy 270 millió forintot nyert el az NKFIH által meghirdetett pályázaton vasúti fékrendszer elemek fejlesztésére.
A teljes fejlesztési projekt összköltsége meghaladja a 600 millió forintot, amelyből a Knorr-Bremse Budapest helytakarékos és kisebb súlyú fékrendszer elemeket fejleszt olyan vasúti kocsik számára, amelyekbe az alacsony padló, a kerékpárszállító szakasz, a mozgáskorlátozottak számára kialakított zónák és az étkező részek helyigénye miatt a fékrendszer elemeit jóval kisebb helyre kell beépíteni az eddigiekhez képest.
A Knorr-Bremse Budapest a pályázatában azt vállalta, hogy az innovatív technológiával készülő fékmechanikai és fékvezérlési komponenseket két éven belül kifejleszti és a prototípusokat le is szállítja. A vállalat a feladat megoldásához új alapanyagot, optimalizált gyártástechnológiát vezet be, új üzemi- és parkoló fékmodult, tuskós fékegységet fejleszt. Az új berendezésekkel szemben fontos elvárás a gyártás és az üzemeltetés során felhasznált nyersanyag és energia mennyiségének, így a termék karbonlábnyomának csökkentése is.
A projekt első évének vége felé közeledve elmondható, hogy a fejlesztések a terveknek megfelelően haladnak, így a sikeres lezáráshoz is közelebb került a vállalat. Év végére elkészül a projekt első terméke, az alacsonypadlós járművekbe szánt helytakarékos elektro-pneumatikus fékvezérlő panel, melynek tervezésekor a kocsiszekrényben rendelkezésre álló teret az új konstrukciós kialakítással jobban használták ki a vállalat mérnökei. Az egyedi és innovatív konstrukciós kialakításra szabadalmi bejegyzés indult el.
A Knorr-Bremse Budapest a világ legmodernebb vasúti járműveihez – például a japán szuperexpresszhez, a Shinkansenhez – fejleszt és gyárt egyedi megrendelés alapján fékeket és fékvezérlő szoftvereket.
A vállalat Magyarországon több mint 20 éve van jelen és folyamatosan fejlődik.
Tavaly és az idén is újabb termékek gyártása kerül át a budapesti céghez, így a munkavállalók létszáma is folyamatosan bővül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.