Idén ősszel hirdette meg első ízben az Intrum Justitia a Zsebpénzügyes elnevezésű pénzügyi tudatossági vetélkedőt. A program játékos formában ad át pénzügyi, gazdasági alapismereteket a középiskolás fiatalok számára, arra nevelve őket, hogy financiális ügyeikben felelősen és körültekintően járjanak el.
A Zsebpénzügyest kifejezetten a 16 évnél idősebb korosztályra szabták a szervezők: változatos, kreatív, ugyanakkor elgondolkodtató fordulók egymásra épülve az alapoktól (a háztartásokat érintő napi pénzügyi folyamatok, alapfogalmak, definíciók) az egyre összetettebb problémák modellezéséig vitték a résztvevőket. A kvíz, esszé és esettanulmány jellegű feladatokat a csapatok közösen gondolkodva oldották meg.
Felfalusi Péter, a főszervező Intrum Justitia vezérigazgatója szerint nagyon tudatosak voltak a célcsoport kiválasztásakor. „Már középiskolás korban is találkozthatnak a fiatalok bonyolultnak tűnő pénzügyi helyzetekkel, ráadásul ők már ott állnak az anyagilag független élet küszöbén. Azért, hogy fiatal felnőttként ne érjék meglepetésként őket a különböző anyagi döntésekkel kapcsolatos feladatok, már középiskolás korban el kell indítani őket a pénzügyi önállóság felé vezető úton”– mondta a cégvezető. A szakember szerint minden tudatosságra nevelő program fontos, hiszen el kell sajátítani bizonyos ismereteket.
Nemcsak a hitelfeltévetelnél kell óvatosnak és tudatosnak lenni, hanem a megtakarításaink kezelésénél is. Tisztába kell lenni a hozam és a kockázat közötti összefüggéssel, de ez nem jellemző a magyar lakosságra. Ennek tudatosításáról is szól a kezdeményezésünk.
Bár a vetélkedőt idén indult, mégis, azonnal népszerűvé vált a magyar diákok körében.
A három fordulós programra összesen 229 csapat regisztált az ország 117 iskolájából.
A döntőbe végül 21 csapat jutott be. A vetélkedőt a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium diákjai nyerték, az ő problémamegoldásukat és prezentációjukat találta a legjobbnak a szakmai zsűri.
Felfalusi Péter szerint őket is meglepte a döntős csapatok felkészültsége. „Nem volt könnyű a feladat, amelyre megoldást vártunk a fiataloktól, de mégis, olyan kreatív és újszerű megközelítéseket hallottunk, amelyek a zsűri minden tagját lenyűgözték.”
A vetélkedő szakmai védnöke a középiskolások oktatásában, felkészítésében évtizedes tapasztalattal rendelkező Studium Generale volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.