A sci-fik világa észrevétlenül beköltözik mindennapjainkba. Robot porszívóz helyettünk, okosóránk lépéseinket is számolja az idő mellett. Mobilunkon már nemcsak telefonálunk, hanem kikerüljük vele a dugókat az utakon, ahol egyre több elektromos autó közlekedik. Mindehhez energia, áram szükséges, méghozzá, ha csak lehet, környezetbarát módon előállított, tiszta energia. Ilyen a megújuló és az atomenergia is, melynek termelése során nem kerül a légkörbe egészségünket fenyegető pernye vagy globális felmelegedést okozó, a klímánkat terhelő gáz.
Ha legközelebb elsuhan mellettünk egy elektromos autó, gondoljunk bele, hogy az éppen annyira környezetbarát, amennyire a beletöltött üzemanyag. Hiába járnánk elektromos autóval, ha az áramot szén-dioxidot kibocsátó szénerőművekben termelnénk meg. Fontos tudni: Európában a légszennyezés által okozott megbetegedések évente több tízezer korai halálozásért felelősek.
Az energiapolitika sarokköveit az Európai Unió tagországai maguk választhatják meg, minden ország a rendelkezésére álló természeti adottságok alapján hozhatja meg erre vonatkozó döntését. Hazánk is így tesz. A szén-dioxid-mentes villamosenergia-termelésre Magyarországon a megoldás az éjjel-nappal, télen-nyáron megbízhatóan termelő atomerőműben, valamint az időjárástól és napszaktól függően eltérő mértékben rendelkezésre álló, klímabarát módon működő naperőművekben rejlik. Ezek egymást kiegészítő felhasználása teheti olcsóvá és környezetkímélővé az áramtermelést: míg az atomerőmű a folyamatosan rendelkezésre álló, ún. zsinóráramot biztosítja, a megújulók elégíthetik ki a további igényeket. Ennek az együttműködésnek kiváló példája Paks, amelynek határában nemcsak a 2026-ban termelni kezdő Paks II. atomerőmű építési munkálatai kezdődtek meg, hanem az ország egyik legnagyobb naperőművét is építik.
Az új paksi blokkok kapcsán gőzerővel halad a munka: a Paks II. projekttársaság munkaterületet biztosított az első felvonulási épületek megépítésére, a szakemberek pedig ezzel párhuzamosan már a létesítési engedély iránti kérelem benyújtásán dolgoznak. Ez a mintegy 200 ezer oldalas dokumentáció azt igazolja, hogy az új paksi blokkok minden szempontból biztonságosak lesznek és megfelelnek a legszigorúbb hazai és európai uniós követelményeknek.
Tanulságos adat, hogy bár Portugáliában 2018 márciusában már annyi áramot termeltek a megújulók, ami meghaladta az ország teljes havi áramfogyasztását, azt mégis bizonyos időszakokban fosszilis erőművek termelésével, illetve importból kellett kiegészíteni. Ennek oka, hogy a megújulók termelése nehezen jelezhető előre és rendelkezésre állása relatív alacsony, ráadásul nem mindig akkor termelnek villamos energiát, amikor erre szükség van. Ez is bizonyítja, hogy a biztonságos villamosenergia-ellátáshoz nem elég a megújuló energia, szükség van más energiatermelőkre is, Magyarország esetében az új atomerőműre, mely a légszennyezés és az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is fontos szerepet kap.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.