A világon a víz után kávéból fogy a legtöbb: naponta 2,25 milliárd csészével iszik meg belőle az emberiség kávékedvelő része. A járvány kapcsán sokan átálltak az otthoni kávékészítésre, amihez egyébként ma már elérhető többféle kiváló barista tanfolyam Budapesten is. De hiába egyre jobb az otthoni kávé minősége és növekszik a mennyisége is, a kereslet zuhanását egyelőre mégsem tudta megállítani.
A globális járványhelyzet egyes ágazatokban jelentősen átalakította a fogyasztói szokásokat, a kávépiac is egy ezek közül a szektorok közül. Az éttermek, kávézók és egyéb vendéglátóhelyek forgalmának csökkenése, a turizmus leállása és a home office térhódítása a kávéfogyaszást is visszavetette.
A járvány kapcsán a világ legnagyobb kávépiacának számító Egyesült Államokban az előrejelzések szerint idén 11 százalékkal zsugorodik a kereslet. A második helyen az USA-t követő Kínában ugyan “csak” 1,6 százalékos csökkenést várnak, ám a piac mérete miatt ez is igen jelentős esést jelent. Az EU-ra vonatkozóan 0,5 százalékos csökkenést prognosztizálnak, és a kisebb, de eddig gyorsan bővülő piacokon (Thaiföld, Indonézia, Kelet-Európa) szintén megállhat az eddigi növekedés.
A járványhelyzet következtében az otthoni fogyasztás ugyan nagy mértékben növekedett, a turizmus visszaesése és a vendéglátóhelyek bezárása következtében kieső keresletet mégsem tudta kompenzálni. Összességében idén globálisan csökkenhet a kereslet a kávé iránt, ami az elmúlt tíz évben először fordul elő.
A csökkenő kereslethez ráadásul egyre fokozódó túltermelés társul. Ez nem újdonság a kávépiacon, a 2020/21-es gazdasági évben azonban ismét rekordtermésre számítanak. Elsősorban a világ első számú termelője, Brazília termelése növekszik óriási mértékben. Ez azt jelenti, hogy az idei évben 9,1 millió zsákkal több kávét takarítanak be. A 176,1 millió zsáknyi, vagyis valamivel több mint 10,5 millió tonnás termelésnek köszönhetően pedig a zárókészletek hat éve nem látott mennyiségűre nőnek.
A csökkenő kereslet és a fokozódó túltermelés természetesen az árakra is hatással van. A Nemzetközi Kávészervezet (ICO) adatai alapján meredeken zuhannak a kávéárak az utóbbi 3-4 évben. Ez azt jelenti, hogy a piac 60 százalékát kitevő arabica ára 2020 júniusáig 25 százalékot esett. A nyár óta ugyan emelkedett valamicskét, de mértékadó iparági elemzések alapján a 2020-as évet így is 10 százalékos mínusszal zárja majd.
A robusta ára idén májusban volt legalacsonyabban, a januári árhoz képest 20 százalékot csökkent. Mivel 2020 második negyedévében a kávéimportőr országok behozatala 6 százalékkal esett az előző évhez viszonyítva, valamint a kialakult járványhelyzet miatt itt sem számíthatunk javulásra.
A hazai piacon a kiskereskedelmi, fogyasztói árak és az arabica, illetve a robusta tőzsdei ára határozott korrelációt mutat. Ami jó hír, hiszen a világpiacon tapasztalható áresés előnyeit így a magyar fogyasztók is élvezhetik. Csakhogy ez csak bizonyos határokon belül igaz, hiszen a termelők jelentős részénél az árak már alig vagy egyáltalán nem haladják meg a termelési költségeket.
Ennek következtében a nagy kávétermelő országokban, például Latin-Amerikában más növények termesztésére állnak át a farmerek. Illetve felgyorsult a kávétermeléssel felhagyó gazdálkodók menekültként való beáramlása az USA-ba. Ezek a folyamatok mindaddig folytatódnak, amíg az árak újra nőni nem kezdenek, annyi hasznot garantálva a termelőknek, amely elegendő a biztos megélhetéshez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.