Doug Gurr intelme a The Times című napilap értesülése szerint az új Brexit-miniszterrel, Dominic Raabbal és gazdasági vezetőkkel zárt ajtók mögött tartott találkozón hangzott el. Az Amazon szóvivője csak annyit mondott, hogy a vállalat felkészül minden eshetőségre.
Hasonló aggodalmakat fogalmazott meg a konzervatív parlamenti képviselők maradáspárti csoportjának vezetője is. „A megállapodás nélküli Brexit abszolút katasztrófa lenne – mondta a Sky Newsnak Dominic Greave. – Rendkívüli állapot alakulna ki, olyan alapvető szolgáltatások is megszűnhetnének, amelyeket természetesnek veszünk.”
A David Davist váltó Raab megpróbálta eloszlatni az aggodalmakat. A BBC-nek adott interjújában úgy vélte, októberre elérhető a megállapodás az EU-val, de a kormány megteszi az előkészületeket arra is, ha nem születik egyezség a kilépés feltételeiről. Nem volt hajlandó azonban részletekbe menni a felkészülés jellegét illetően, azon kívül, hogy vámtisztviselők felvételét tervezik.
Nem az Amazon az első olyan nagyvállalat, amely a megállapodás nélküli kilépés veszélyére figyelmeztet, az Airbus és a Jaguar Land Rover után tegnap a dublini központú Ryanair fejezte ki az aggodalmát amiatt, hogy alábecsülik ennek a kockázatát. A hard Brexit azt jelentené, hogy Nagy-Britannia a Világkereskedelmi Szervezet feltételei mellett lesz kénytelen folytatni működését, ami a Business Insider szerint káoszt okozhat az élelmiszer- és gyógyszerellátásban, valamint a polgári légi közlekedésben.
A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.