BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lator László kapta a Rotary-díjat

Lator László költő vehette át az ünnepélyes díjátadáson, a New York Kávéházban az első Rotary Irodalmi Díjat.

A zsűri az utolsó körben három mű közül választotta ki a kitűnő költőt gyűjteményes verseskötete, Az egyetlen lehetőség alapján. Azt, hogy ki kapja a három jelölt közül végül is a díjat, csak a díjátadáson derült ki, a másik két jelölt, Závada Pál (Idegen testünk című regényéért) és Schein Gábor (a Bolondok tornya című verses regényéért) oklevelet vehetett át a 9-én este tartott díjátatáson.

A hárommillió forinttal járó díjat a Rotary magyarországi klubjai hozták létre, a zsűritagok a 2007. július 1. és 2008. június 30. között megjelent szépirodalmi kötetek közül választottak. A zsűrizésnél az irodalmi érték mellett az is számított, melyik mű fejezi ki leginkább a Rotary eszmeiségét.

A kuratórium elnöke, Sumonyi Zoltán költő, író a saját korábbi, többféle zsűriben való tapasztalata alapján javasolta: jó lenne, ha a zsűritagok nem egyezkednének egymással, nem latolgatnának különféle szempontokat, tehát ne is tudjanak egymásról! Mindannyian irodalommal foglalkoznak, természetesen nem kötődhetnek egyik kiadói műhelyhez sem, de ők maguk sem tudhatják, kik vesznek még részt a zsűrizésben.

A zsűritagok első körben ötös listát küldtek el Sumonyi Zoltánnak, aki ezek alapján összeállított egy – nyolc műből álló – listát. Utána erről döntöttek ismét a zsűritagok, így született meg a három jelölt személye, közülük vehette át Lator László a 9-i, esti díjátadáson az első Rotary Irodalmi Díjat. Eszéki Erzsébet

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.