BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sertésinfluenza: fontos tudnivalók! Egyre több a halott

Feltehetően 149-ről 152-re nőtt Mexikóban a sertésinfluenza okozta halálesetek száma - közölte helyi idő szerint hétfő este az ország egészségügyi minisztere. Megemelte egy fokozattal az új influenza vírus veszélyének súlyosságát jelző riasztási szintet az Egészségügyi Világszervezet.

Jose Angel Cordova ugyanakkor elmondta: most először tűnik úgy, hogy csökken a fertőzés terjedésének mértéke. Kiemelte: az újabb halálesetek száma a szombati hatról vasárnap ötre, hétfőn pedig háromra csökkent - idézi a BAMA a távirati irodát.

A 4-es emeltségű fokozat azt jelenti, hogy az emberről emberre terjedő megbetegedés képes közösségi szinten járványt előidézni, és jelentősen megnövekedett a világméretű járvány kockázata, de kitörése még egyáltalán nem biztos.

Eltanácsolta a brit állampolgárokat Mexikó felkeresésétől a londoni külügyminisztérium azután, hogy két sertésinfluenza-megbetegedést azonosítottak Nagy-Britanniában.

A Foreign Office hétfőn késő este kiadott figyelmeztetésében közölte: az elengedhetetlenül fontos eseteket kivéve nem javasolja senkinek a mexikói utazást. A minisztérium szerint a jelenleg Mexikóban élő, vagy ott látogatáson tartózkodó brit állampolgárok is "esetleg megfontolhatnák, hogy ott akarnak-e maradni".

Az Egyesült Államokban az egészségügyi veszélyhelyzet vasárnapi elrendelése után tegnap megkezdték a határforgalom ellenőrzését a sertésinfluenzás betegek kiszűrésére.

Megállítottak és kiürítettek egy személyvonatot Svájcban hétfőn este, miután az egyik vagonban, az utasok között felrobbant egy sertésinfluenza-vírusokat tartalmazó különleges konténer - közölte a helyi rendőrség. Az esemény végül kevéssé bizonyult súlyosnak, mivel a kiszabadult vírusok ártalmatlanok az emberre nézve.

Mi a helyzet itthon?

Az intézkedések között van, a Ferihegyi repülőtéren az egészségügyi szolgálat kiemelt tájékoztatása, angol- magyar-német nyelvű figyelemfelhívó plakát kihelyezése.

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal megtörtént a kapcsolatfelvétel és tájékoztatás a jelenlegi járványügyi helyzetről. A regionális és kistérségi ÁNTSZ intézeteket tájékoztatták, elrendelték a regionális és egészségügyi szolgáltatói influenza tervek felülvizsgálatát, megerősítették az állategészségüggyel történő együttműködést.

Az A/H1N1 jelzésű új törzs a madár- a sertés- és az emberi influenza genetikai állományát társítja, s emberről emberre terjed.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.