A KSH Települések a lét határán címet viselő anyagából az is kiderül, hogy ez a 402 település 1970 óta népességének több mint 50 százalékát elveszítette. Hatvan törpefalu lélekszáma a legutóbbi két népszámlálás között csökkent több mint felével. Ezek a települések adták az ország településállományának 13, de lakosságának kevesebb, mint 0,5 százalékát.
Ebben a hatvan faluban 1970-ben még csaknem ugyanannyi gyermek lakott, mint amennyi idős ember; 2011-re azonban a 60 évesnél idősebbek száma már három és félszer meghaladta a 15 évesnél fiatalabbakét. Az elöregedés miatt az aprófalvakban élők többsége inaktív, a háztartások döntő többségében nincs egy kereső sem, a legfőbb jövedelmi forrást a nyugdíj jelenti. Nem csoda, hogy az itt élők egy főre jutó éves jövedelme a községi átlagtól 300, az országostól pedig már 600 ezer forinttal marad el. Valamennyi jövedelmi forrást figyelembe véve a férfiak havonta áltagosan 84 650, a nők 75 027 forintból élnek. A háztartások több mint 40 százaléka egyszemélyes.
Az anyagiak mellett az elfogyó településeken élők életszínvonalát az is jelentősen negatív irányba befolyásolja, hogy ezekhez a falvakhoz nem visz vasút, nincs helyben háziorvos, kettő kivételével csak mobil posta üzemel, és mindössze a települések felében működik bármilyen bolt. Ezek döntően élelmiszer-üzletek és vegyesboltok, a többi faluban többnyire mozgó bolthálózattal, falubuszok segítségével látják el a lakosságot. Vendéglátóhely mindössze 27 működött a hatvan faluban, ezek döntő része is inkább italüzlet, mint étterem. Faluház vagy közösségi ház csak az idegenforgalmi szempontból látogatottabb helyeken működik, másutt nem lenne rentábilis az üzemeltetésük.
Viszonylag széles körű viszont a szociális ellátórendszer: szociális étkeztetést a törpefalvak 65 százalékában, házi segítségnyújtást a felében, családsegítőt több mint a felében lehetett igénybe venni 2012-ben. Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás azonban csak tíz településen működött 2012-ben, pedig ez nagy biztonságot jelentene az egyedül élő, idős emberek számára.
A fogyó népességű településeken nem csak az ott élők, de a lakásállomány is öregszik. Az épületek döntő többsége (az összes közel hattizede) a második világháború előtt épült. Somogydöröcskén és Horváthertelenden a lakások majdnem egyidősek lakóikkal: 65 évnél idősebb több mint a 90 százalékuk. Mivel nincsenek új építkezések, a 10 évnél fiatalabb lakások aránya nem éri el a 3 százalékot, s az 1971 és 2000 között építetteké is 10 százalék alatt van.
Egyre több az elhagyott épület is: Míg 2001-ben a fogyó népességű településen átlagosan a házak egynegyede volt lakatlan, addig 10 év múlva már a 43 százalékuk. Sőt, Libickozmán és Tornabarakonyban az arányuk meghaladta a 70 százalékot.
A törpefalvak kilátásai a korábbi évtizedek tapasztalatai alapján meglehetősen borús, különösen, hogy az elvándorlás és a kedvezőtlen demográfiai folyamatok az átlagosnál is jobban érintették ezeket a településeket. Akad ugyanakkor ellenpélda is, igaz, nem túl sok: húsz településen – főleg az idegenforgalmi, gyógyászati szempontból fontosabb települések közelében - 1990 óta megállt a népességfogyás, sőt, megfordult a tendencia.
A törpefalvak egy kivétellel hegy-, illetve dombvidéken találhatók, gazdasági és földrajzi szempontból is periférikus elhelyezkedésűek, jellemzően zsáktelepülések. Magyarország leginkább elaprózott településszerkezetű tájai a Dunántúlon az Őrség, a Vasi-hegyhát, a Zalai-dombság, a Hetés, Zselic, Ormánság, Hegyhát, Völgység, illetve az Északi-középhegységben a Cserehát, az Aggteleki-karszt, a Zempléni-hegység és a Hegyköz. Ezeken a tájakon az apró-, illetve a törpefalu az uralkodó településtípus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.