BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiszélesítik a távhőszámlák fizetési határidejét

A távhőszolgáltatónak a számlát a felhasználónak úgy kell eljuttatnia, hogy annak kiegyenlítésére a kézbevételhez számított legalább 15 nap a rendelkezésére álljon – áll az egyes közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatban. A parlament előtt lévő, a fideszes Németh Szilárd által benyújtott tervezet szerint a rezsicsökkentés során számtalan olyan jogszabálysértésre, kiskapura és szándékos félreértelmezésre derült fény a szolgáltatók részéről, amelyeket azonnal kezelni kell, hogy megszűntessék a magyar háztartások kihasználását, félrevezetését.

Valamennyi közszolgáltatást végző vállalkozás köteles lesz saját, önálló kizárólag a közszolgáltatói tevékenységről információt nyújtó honlapot üzemeltetni. Meghatározzák a kötelező jelleggel feltüntetendő adatokat és információkat. Többek között a cég nevét, címét, elérhetőségét, az alkalmazandó díjak mértékét, alkalmazásának feltételeit, a panaszok benyújtásával kapcsolatos információkat, a feladatkörrel rendelkező fogyasztóvédelmi szervek, békéltető testületek elérhetőségét kell feltüntetni.

Az indoklás szerint a már létrehozott rezsipontok (amelyek részletes tanácsadó tevékenységet látnak el, megvizsgálják az fogyasztóvédelmi panaszokat) átfogó tájékoztatást és segítséget tudnak majd nyújtani valamennyi közszolgáltatást érintő kérdésben. Ezen területek a villamos energia, földgáz-, távhő-, víziközmű szolgáltatások, a hulladékgazdálkodási, kéményseprő-ipari közszolgáltatások, a nem közművel összegyűjtött szennyvízszolgáltatás, valamint a palackos és vezetékes PB gázszolgáltatás.

A számlakép első oldalát kiegészítik a számla sorszámával a könnyebb beazonosíthatóság érdekében. A fogyasztóknak legalább az éves elszámoló számlában tájékoztatást kell adni a mérőcsere tervezett időpontjáról vagy a mérőóra hitelességi idejének lejáratáról, hogy időben fel lehessen készülni a cserével összefüggő munkálatokra.

A hulladékgazdálkodás területén egységesítik a számlázási gyakoriságot, amely jelenleg havonta, kéthavonta, félévente és évente is történhet. Minden közszolgáltatónak fogyasztóvédelmi szakreferenst kell alkalmaznia és az őt foglalkoztató vállalkozás szakirányának megfelelő képesítéssel is rendelkezniük kell. Kintlévőség követelését külső szervezetnek engedélyezni csak egy éven túli díjtartozás behajtásakor lehetséges.

É. S.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.