BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína üdvözli a válság enyhülését

Végre fontos lépést sikerült tenni a helyes irányba Észak-Korea kérdésében – reagált csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter arra, hogy a héten Szöul bejelentette, áprilisban csúcstalálkozót tartanak, és Phenjan nem ragaszkodik atomfegyvereihez, ha nem érzi magát katonailag fenyegetve.

Vang arra is kitért, hogy Kína szerint Phenjannak és Washingtonnak „inkább előbb, mint utóbb” párbeszédet kellene kezdenie egymással, hogy „béketeremtő mechanizmust” hozzanak létre.

A kínai diplomácia vezetője szerint az enyhülés azt bizonyítja, hogy Kína „felfüggesztésért felfüggesztést” politikája bevált.

Kína ugyanis azt javasolta, hogy Szöul és Washington függessze fel közös hadgyakorlatát, s cserébe Phenjan is felfüggeszti nukleáris és rakétaprogramjait.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (j) és a dél-koreai nemzetbiztonsági hivatalt vezető Csung Ej Jong (b) találkozója
Forrás: AFP/KCNA via KNS

Minden félnek politikai bátorságot kell mutatnia, és meg kell hozniuk a politikai döntést. Nem szabad elszalasztani a lehetőséget

- hangsúlyozta Vang Ji a kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés idei ülésszakának alkalmából újságíróknak Pekingben.

Az Egyesült Államokkal folytatott esetleges kereskedelmi háborúról Vang azt mondta: a kereskedelmi háború sosem lehet jó megoldás, a világ két legnagyobb gazdaságának együtt kellene működnie egymással, de Peking kész megtenni a szükséges és arányos válaszlépéseket.

A kínai külügyminiszter arra is kitért, hogy „alapvető tévedés”, hogy az Egyesült Államok védelmi stratégiájában stratégiai versenytársnak nevezi Kínát.

„Kína nem akar amerikai helyébe lépni. Kína teljesen más úton jár, mint a hagyományos nagyhatalmak” – hangoztatta a kínai külügyminiszter.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.