Jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás miatt emelt vádat a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki két év alatt összesen 48 millió forintot csalt ki egy győri férfitól – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei főügyész.
Takács Péter közleménye szerint a 42 éves nő
jól működő soproni varroda résztulajdonosának adta ki magát, és a cég működéséhez kért kölcsön. A nő öt részletben vett át 2,2 és 14 millió forint közötti összegeket Győrben 2015 decembere és 2016 februárja között.
A pénzt egyebek mellett üzlettárs kivásárlására, ipari varrógép javítására, anyagbeszerzésekre kérte. A nő a cég ötvenszázalékos üzletrészét is felajánlotta a férfinak a kölcsönökért cserébe, és végül negyvenmillió forintban állapodtak meg.
A vádlott azonban semmilyen kapcsolatban nem állt a kft.-vel, a pénzt saját céljaira költötte, majd elérhetetlenné vált.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.