BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A pénzügyminiszter az egyetemeknek is köszöntet mondott

Magyarországon továbbra is megéri felsőfokú végzettséget szerezni, a diplomával rendelkezők könnyebb elhelyezkedéssel, jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és növekvő jövedelemmel számolhatnak – emelte ki Varga Mihály az Óbudai Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén. A pénzügyminiszter, Óbuda országgyűlési képviselője a koronavírus-járvány veszélyeit megemlítve elismerősen szólt az egyetem digitális oktatás terén tett fejlesztéseiről és a védekezést segítő kutatásairól.

A magyar gazdaság sikerének kulcsa, hogy az elmúlt években nemcsak a termelés, hanem egyre inkább az innováció és a kutatás-fejlesztés területén is megindult az előrelépés – hangsúlyozta Varga Mihály megemlítve, hogy ennek révén tudnak a magyarországi vállalatok bekapcsolódni az értékláncokba. Mint fogalmazott: az Óbudai Egyetem az ott megvalósuló képzések, kutatások, a hallgatók által megszerezhető gyakorlati tudás miatt az ország egyik legsikeresebb műszaki felsőoktatási intézménye, ahol hét karon, két képzési központban mintegy tizenegyezer hallgató tanul.

Fotó: MTI

Varga Mihály kitért arra is, hogy

a járvány első hulláma ellen Magyarország nemzetközi összehasonlításban is eredményesen védekezett.

Ez a fegyelmezettségnek is köszönhető – tette hozzá megemlítve, hogy a vírusveszély még nem múlt el, sőt, küszöbön van a második hullám, ezért továbbra is óvatosnak kell lenni. Egy ország védekezésének a minőségét, az óvintézkedések betartását az emberek felelősségérzete határozza meg – szögezte le a tárcavezető. Az Óbudai Egyetem nemcsak ebben volt a legjobbak között, hanem abban is, hogy az intézmény tudásbázisát is a védekezés szolgálatába állította – emlékeztetett Varga Mihály az egyetemen kifejlesztett tömeglélegeztető-rendszerre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.