BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb iskolában ütötte fel a fejét a koronavírus

A tatai Vaszary János Általános Iskolában is megjelent a vírus.

A tatai Vaszary János Általános Iskolában is megjelent a járvány. Rabi Ildikó, intézményvezető helyettes a Kemma.hu-nak elmondta, hogy

az egyik elsős osztály osztályfőnöke betegedett meg. A tanárnő már a múlt hét hétfőtől táppénzen van, a teszt pedig pénteken erősítette meg, hogy koronavírusos.

A hatóság döntése alapján, mivel az osztályfőnök csak a saját osztályával és közvetlen munkatársaival érintkezett, ezért csak az ő karanténjukat rendelték el ezen hét vasárnap éjfélig. Az iskola további működését nem befolyásolja az eset.

Fotó: Carol Smiljan/NurPhoto (illusztráció)

A portál korábban arról is beszámolt, hogy Oroszlányban egy ovit be kellett zárni, míg a Hamvas Béla Gimnáziumban egy tanárnál mutatták ki a vírus jelenlétét.

Tatán először a Református Gimnáziumban rendeltek el digitális oktatást egy tanár fertőzöttsége miatt, majd az Eötvös József Gimnáziumban produkált pozitív tesztet az egyik diák. A Tatabányai Szakképzési Centrum kancellárja, Schmidt Csapa pedig arról számolt be szeptember 13-án a közösségi oldalán, hogy a Péch Antal – Bánki Donát Technikum egyik diákjának koronavírus tesztje lett pozitív.

A VG.hu is megírta korábban, hogy egy egész osztály nem járhat iskolába Hódmezővásárhelyen, és pár olyan szaktanárnak is karanténba kellett vonulnia, akik érintkeztek a tanulókkal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.