BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koronavírus: hetekig tartó fáradság jelentkezik a gyógyulás után

A betegséget követő fáradékonyság nem áll összefüggésben a megbetegedés súlyosságával.

A Covid-19-en átesettek fele heteken át tartó fáradtságot tapasztal a gyógyulást követően is egy ír kutatás eredményei szerint.

Egy mintegy 130 résztvevővel végzett vizsgálat során az egykori betegek több mint fele panaszkodott még hetekkel később is fáradtságra

– közölték ír kutatók a Plos One tudományos lapban bemutatott tanulmányukban.

Az, hogy valakinek kórházi kezelésre volt-e szüksége, vagy nem, nem játszik lényeges szerepet a betegséget követő fáradékonyságban a kutatók szerint. A résztvevők 56 százalékát kezelték kórházban Covid-19 miatt.

A 128 vizsgált személy 52 százaléka a fertőzés után még legalább hat héten keresztül tapasztalta a fáradtság tüneteit, többek viszont még tíz hét után is így éreztek. A megkérdezettek 42 százaléka mondta azt, hogy ennyi idő után érezte magát teljesen egészségesnek.

Illusztráció
Fotó: AFP

A tanulmány a Covid-19-et követő fáradtság okozta terheket hangsúlyozza. Rávilágít arra is, hogy a betegséget követő fáradékonyság nem áll összefüggésben a megbetegedés súlyosságával

– mondta Liam Townsend, a dublini Trinity College munkatársa, a vizsgálatot végző munkacsoport tagja.

Ezért nem könnyű megjósolni, kinél hogyan zajlik le a betegség

– emelte ki a szakértő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.