BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A spanyolok már elengedték a karantént, ha valaki csak enyhén covidos

Hétfőtől lépett életbe a jelentős engedmény.

Spanyolországban hétfőtől megszűnt a karantén-kötelezettség azok számára, akiknél a koronavírus okozta fertőzés egyáltalán nem, vagy csak enyhe tüneteket mutat.

Az egészségügyi minisztérium és a tartományok közötti megállapodás alapján életbe léptetett módosítás szerint kivételt képeznek bizonyos szakmák képviselői, így például az idősotthonokban vagy a börtönökben dolgozók, akiknek az eddigi hét helyett ötnapos karantén marad érvényben, akkor is, ha a fertőzés nem jár komoly tünetekkel, vagy megbetegedéssel.

A szaktárca a karantén eltörlése ellenére javasolja a távmunka végzését azokban a szakmákban és munkahelyeken, ahol erre van lehetőség. Az ajánlások közt szerepel továbbá a társas érintkezés csökkentése és a maszkviselés fenntartása, még szabadtéren is.

Fotó: Shutterstock

Megváltoztak az általános tesztelésre vonatkozó szabályok is: automatikusan már csak a fertőzés szempontjából veszélyeztetettnek számító csoportoknál végeznek koronavírus-tesztet, ide tartoznak a hatvan év felettiek, a gyenge immunrendszerű, vagy súlyos betegek, a várandósok, illetve az egészségügyben dolgozók.

A szaktárca a kedvező járványügyi adatokkal és a magas átoltottsággal indokolta a bevezetett módosításokat, amelyek átmeneti időszakot nyitnak meg a spanyol járványkezelésben.

A minisztérium tájékoztatása szerint fokozatos intézkedésekkel 2023 első negyedévére teljesen átállnak egy új megfigyelő-rendszerre. Ennek értelmében 

a már működő influenzajelző-szolgálathoz hasonlóan nem regisztrálnak majd minden egyes fertőzöttet, hanem csak a súlyos esetekre és a veszélyeztetett korosztályokra koncentrálnak. 

Kijelölt háziorvosoktól és kórházaktól kapott, reprezentatív adatokból következtetnek majd a járvány alakulására a teljes népesség körében.

Az egészségügyi minisztérium a járványhelyzet enyhülése miatt már csak hetente kétszer közöl járványügyi adatokat. A legutóbbi, múlt pénteken közzétett jelentés szerint három nap alatt mintegy 72 ezer koronavírusos esetet regisztráltak. Százezer emberből 461-en fertőződtek meg két hét átlagában.

A védőoltásokból a 12 év feletti lakosság 92,4 százaléka, mintegy 39 millióan kaptak két dózist.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.