BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Civileket, újságírókat, ellenállókat visznek el az oroszok

Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziója hétfőn közölte a CNN-nel, hogy a háború kezdete óta legalább 45 esetet regisztráltak.

Március 21-én öt fegyveres, katonai egyenruhás férfi jelent meg Julia Olhovska Melitopol külvárosában lévő házánál. Miután szobáról szobára átkutatták az otthonát, az oroszok azt mondták neki, hogy menjen velük. A Melitopolski Vedomosti (MV) című újságnak dolgozó riportert egy kisbuszba ültették, és bevitték a lap üres, oroszok által elfoglalt szerkesztőségébe, ahol elmondása szerint öt órán át vallatták.

Fotó: ANDREA FILIGHEDDU / AFP

Valami ilyesmit mondtak: Itt egy új élet kezdődik, amelynek a felépítésében te is részt vehetsz. Nem azért, hogy a pálya szélén ülj, hanem azért, hogy a középpontban légy. Lehetőséget adunk neked a munkára. Elfogulatlan emberekre van szükségünk, akik tudnak írni, hogy dokumentálják ezt az új életet

számolt be a történtekről egy telefonbeszélgetés során Olhovska a CNN-nek.

Amikor az újságíró világossá tette, hogy nem fog együttműködni, az oroszok – akik közül az egyik az új polgári-katonai adminisztráció tagjaként mutatkozott be – gondolkozási időt adtak neki, majd elengedték.

Azóta eltelt egy hét. Miután Olhovskát és több kollégáját is megkörnyékezték az oroszok, az MV-nél – a 150 000 lakosú város egyik legjelentősebb hírportáljánál – úgy döntöttek, hogy leállítják a nyomtatott és online kiadványok előállítását. Ezt a lépést a régió más jelentős médiaszervezetei is kénytelenek voltak megtenni.

A beszámolók szerint bizonyos weboldalakat egyszerűen blokkoltak, máshol pedig orosz propagandára cserélték a tudósításokat. Melitopol polgármesterének március 11-i elrablása után a helyére ültetett oroszbarát politikus, Galina Danilcsenko azt mondta, a fő feladat, hogy minden mechanizmust az új valósághoz igazítsanak, hogy minél hamarabb elkezdődhessen az új élet. Az üzenet a CNN szerint a háború egy következő szakaszának első jelei közé tartozott, a helyi tisztviselők elrablásával, látszattanácsok kinevezésével és kollaboránsok bevonásával együtt. 

Olhovska szerint azok, akik ellenállnak az orosz megszállásnak, magas árat fizetnek a makacsságukért. Kiderítik a címüket, elmennek értük az otthonukba, és hosszabb-rövidebb időre elviszik őket.

Sok embert visznek el. Még a neveket sem tudjuk. Mert az emberek félnek, és nem fordulnak a médiához, hogy jelentsék szeretteik elrablását

– fogalmazott az újságíró.

A Dnyeper folyó mentén fekvő Herszon volt az egyik első nagyváros, amely március 2-án elesett az orosz megszállás során. Az azóta eltelt hetekben a lakosok rendszeresen összegyűltek a Szabadság téren, a kikötőváros centrumában, hogy szembeszálljanak az új hatalommal.

Március 22-én Okszana a férjével, Dmitrij Afanaszjevvel, aki Herszon egyik járási tanácsának tagja, és felnőtt lányukkal ment oda, hogy csatlakozzon egy Ukrajna támogatásáért szervezett tüntetéshez. A megmozdulás azonban hamar zűrzavarba torkollott, az oroszok gumilövedékekkel és könnygázzal oszlatták a tömeget. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta az orosz erőket, hogy fegyvertelen emberekre lőttek, akik békésen tiltakoztak a szabadságukért Herszonban. 

Miután kirobbant az erőszak, Afanaszjevék elhagyták a helyszínt, és egy mellékutcában menekültek, ahol Okszana elmondása szerint orosz katonák hajtottak melléjük egy kisbusszal, és megpróbálták elkapni őt. A férjét arcon is rúgták. 

Néhány órával később, este 6 óra körül többtucatnyi katonai ruhába öltözött orosz jelent meg a család házánál. Razziát tartottak, megtalálták Dmitrij iratait, tanácsi igazolványát, valamint az Európai Szolidaritás nevű párt promóciós ajándéktárgyait. Okszana férjét elvitték, de azt ígérték, hogy még aznap este szabadon engedik. Egy héttel később még mindig nem került elő.

Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziója hétfőn közölte a CNN-nel, hogy a háború kezdete óta legalább 45 esetet regisztráltak, amikor helyi tisztviselőket, aktivistákat, újságírókat és civileket vittek el és vettek őrizetbe.

A családok gyakran nem kapnak semmilyen információt a fogvatartottak sorsáról. A legtöbben pedig túlságosan félnek beszélni hozzátartozóik eltűnéséről, mert megtorlástól tartanak. 

Dmitrij eltűnésének estéjén Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes televíziós beszédében kijelentette, hogy az ukránok elrablásában és kínzásában részt vevő oroszokat felelősségre fogják vonni bűneikért. 

Az elmúlt napokban sok üzenetet kaptam azoktól az emberektől, akiknek sikerült megszökniük a megszállók fogságából. A foglyok tömeges kínzásáról számoltak be. Szeretném hangsúlyozni, hogy meg fogunk találni minden orosz katonát és minden háborús bűnöst, és bíróság elé fogjuk állítani őket a hágai törvényszéken

– mondta. 

Az önkényes fogva tartások eseteit Lviv nemzetközi médiaközpontjában a Riporterek Határok Nélkül (RSF) és az ukrán Tömegtájékoztatási Intézet dokumentálja, hogy a Nemzetközi Büntetőbírósághoz nyújtsa be azokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.