BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fontos települést foglaltak el Donyeck mellett az oroszok

Verhnokamjanszke település orosz kézre került a hadijelentések alapján. Vuhledar elfoglalása azonban bár hivatalos, de még nem teljes az orosz hadsereg szerint.

Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Verhnokamjanszke települést – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. Jan Gagin, a Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója a RIA Novosztyi hírügynökségnek megerősítette, hogy Vuhledar önkormányzatának épületére valóban kitűzték az orosz zászlót, de, mint mondta, korai lenne még a város felszabadításáról beszélni. Gagin szerint a magaslaton fekvő település megtisztítása az ellenségtől folyamatban van, ami még eltart egy ideig. Közölte, hogy civilek is maradtak Vuhledarban, de a pontos számukat nem tudta megadni.

orosz-ukrán háború
Újabb katonai sikerről számoltak be az oroszok / Fotó: AFP

Az orosz hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyről számolt be előretörésről. A védelmi tárca közölte, hogy Ukrajnában öt ellentámadást vertek vissza, Kurszk megyében pedig két ellentámadási és három, a határon át tervezett betörési kísérletet hiúsítottak meg. A hadművelet övezetében a Moszkva összegzése szerint több mint 2100 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszknál számuk meghaladta a 300-at, heten pedig megadták magukat.

Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel több, az ukrán hadiipart ellátó energetikai objektumot, a Luhanszk műveleti-harcászati csoport irányítópontját, nyolc lőszerraktárt, három páncélozott harcjárművet, hat nyugati gyártmányú 155 milliméteres vontatott tarackot, egy francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 32 repülőgép típusú drónt.

Szergej Lebegyev, az oroszpárti mikolajivi földalatti mozgalom koordinátora a Telegram-csatornáján arról számolt be, hogy az orosz hadsereg szerdára virradóra csapást mért egy katonai rakományt szállító kompra és az Orlivka kompterminálra Odessza térségében, a román határ közelében. Lebegyev szerint a támadás akkor történt, amikor az egyik komp éppen kikötött. Állítása szerint a román fél tüzet nyitott az orosz drónokra, de eredménytelenül. Azt írta, hogy a robbanás következtében a terminál és az egyik komp is megsérült, határőrhajókon pedig sebesülteket és halottakat evakuáltak román területre.

Románia bevetette vadászgépeit az orosz dróntámadás miatt

Négy harci repülő ellenőrizte a légteret szerdára virradó éjjel. A román légierő éber volt, de az orosz drónok nem lépték át a határt az ukrán kikötők támadásakor.

Az orosz védelmi minisztérium az Kurszk irányában elszenvedett ukrán anyagi veszteségek között sorolt fel még két páncélozott harcjárművet is. Moszkva szerint az orosz-ukrán háború fordulatának szánt támadás, vagyis a régióba betörő ukrán erők augusztus 6-án indított akciója során több mint 19 550 embert, 135 harckocsit, 66 gyalogsági harcjárművet, 98 páncélozott személyszállító járművet, 860 páncélozott harcjárművet, 574 gépkocsit, 156 tüzérségi löveget és 33 sorozatvetőt veszítettek.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Belgorod megyei Krapivnoje községben egy civil életét vesztette, négy pedig megsebesült ukrán belövés következtében. Ugyanebben a régióban az autóúton FPV-drónok megöltek egy teherautósofőrt, egy másikat pedig megsebesítettek. Herszon megye orosz ellenőrzés alatti részéből, Kahovkából és Nova Kahovkából két civil halálát és másik két ember sebesülését jelentették.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.