BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az oroszok állítják: tanúvallomást tett honfitársaikat lőtték az ukránok

Az orosz védelmi minisztérium szóvivője szerint a "provokációt" azért hajtották végre, hogy ráijesszenek az ukrán katonákra, akik egyre nagyobb számban adják meg magukat.

Célzott rakétatámadást hajtottak végre ukrán fegyveres erők amerikai HIMARS sorozatvetővel egy, a donyecki szakadár régióban lévő börtön ellen, ahol ukrán hadifoglyokat tartanak fogva, akik közül negyvenen életüket vesztették, mintegy 75-an pedig megsebesültek – jelentette ki Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője, aki úgy fogalmazott, a "provokációt" azért hajtották végre, hogy ráijesszenek az ukrán katonákra, akik egyre nagyobb számban adják meg magukat. Az MTI beszámolója alapján Danyiil Bezszonov, a szakadár – és a nemzetközi közösség túlnyomó többsége által érthetően el nem ismert – Donyecki Népköztársaság tájékoztatási miniszterhelyettese 130-ra tett a sebesültek számát.

A kelet-európai országok tülekednek, hogy megvásárolják az amerikai HIMARS-t

Egy esetleges jövőbeni orosz támadástól való félelem miatt leginkább aggódó kelet-európai országok komoly fegyverkezésbe kezdtek. Lengyelország és a balti államok megtanulták, hogy a HIMARS a leghatékonyabb fegyverek egyike az orosz előrenyomulás megállítására Ukrajnában, ennek következtében több száz kilövőrendszert rendelnek több száz millió dolláros költséggel.

Ukraine DPR Coronavirus Lockdown Ease
Fotó: Sputnik via AFP

A Donyeck és Volnovaha közötti Jelenivkában őrzött foglyok egy része korábban a Moszkva által nácinak minősített Azov ezredben szolgált. Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője a Rosszija 24 televíziónak nyilatkozva

a támadást azzal hozta összefüggésbe, hogy az Azov több volt tagja terhelő tanúvallomást tett a jelenlegi ukrán kurzusra és vezetésre. 

A videóra vett vallomások egy része nyilvánosságra került az orosz médiában.

Eközben az ukrán erők rendszeresen mérnek csapást az orosz határ menti területekre. Brjanszk, Kurszk és Belgorod megyében, valamint a 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten a terrorveszély közepes, sárga fokozata van érvényben. A tüzérség a Donyec-medence szakadár területeinek több települését lőtte, Zaporizzsja megyében az oroszbarát hatóságok az idén learatott gabonát tároló raktárokra mért ukrán csapásokról számoltak be.

Konasenkov tábornok a pénteki hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy csütörtökön nagy pontosságú tengeri, légi és szárazföldi fegyverek csapást mértek az ukrán tartalékokra Kijev és Csernyihiv megyében. Állítása szerint ezek következtében a Donyec-medencébe készülő 30. gépesített dandár teljesen harcképtelenné vált az ukrán fővároshoz közeli Ljutizs falu melletti gyakorlótéren, az 57. gépesített lövészdandár pedig honcsarivszkei gyakorlóterén kritikus veszteségeket szenvedett.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az orosz fegyveres erők a háború kezdete óta 260 repülőgépet, 145 helikoptert, 1631 drónt, 361 légvédelmi rakétarendszert, 4181 harckocsit és más páncélozott harcjárművet, 768 rakétasorozatvetőt, 3213 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 4522 speciális katonai járművet veszítettek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.